Az országban és Magyarország iránt
Együtt-PM: Bajnai politikájával visszatérne a bizalom
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség szerint a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által képviselt jó kormányzás gyakorlatával visszatérne a bizalom Magyarországon és az ország iránt.
2013.04.06 17:25MTIA választási szövetség így reagált arra, hogy Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja szerint kétségbeejtő szociális és gazdasági helyzetet eredményezne, ha Bajnai Gordon 2014 után ismét kormányra kerülne.
Az Együtt-PM az MTI-hez eljuttatott válaszközleményében úgy vélte: Puskás Imre sajtótájékoztatója arról árulkodik, hogy "a rezsim növekvő aggodalommal figyeli, ahogy egyre több, korábban bizonytalan szavazó választja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetséget". Ez az összefogás nemcsak arra lesz képes - írták -, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt, hanem arra is, hogy jó kormányzással ismét gyarapodó országgá tegye Magyarországot.
A volt kormányfő vezette választási szövetség szerint "az elmúlt három év ámokfutása" miatt megszűnt a bizalom Magyarországon és Magyarország iránt, azonban a Bajnai Gordon által képviselt politika gazdasági szakértelmet, a törvények és a polgárok tiszteletét, valamint tisztességes gyarapodást hoz majd a kormányváltás után.
Közleményüket azzal zárták, hogy "a menetrend szerinti hazugság-sajtótájékoztatók" nem feledtetik Magyarországgal a 300 forint feletti eurót, a megszűnő munkahelyeket, a sárgacsekkadót és a zsugorodó gazdaságot.
Kapcsolódó írások:
- Bajnai: az ország felélte tartalékait
- Bajnai: a Fidesz erős államkapitalista beütéssel rendelkező populista párt
- Bajnai: modern jobbágyság - "a Fidesz el akarja venni szabadságunkat"
- Kövér: a bűnözés, a nemzetárulás kormányai a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok
- Fidesz: Bajnai kérjen bocsánatot az adatgyűjtés miatt!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06