Megtámadtak két aláírásgyűjtőt
"A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és erőszak minden formáját"
Atrocitás érte a kormánypárt két segítőjét, aki a rezsicsökkentés megvédése érdekében gyűjtött aláírásokat Budapest XVII. kerületében.
2013.04.06 12:29MTIA nőket egy indulatos középkorú férfi bántalmazta úgy, hogy a helyszínre mentőt kellett hívni - idézte fel Dunai Mónika, a Fidesz 14. számú választókerületi elnöke, aki úgy fogalmazott: "a Ron Werber-i, Bajnai-féle gyűlöletkampány nőverést, brutalitást és kiszolgáltatottságot hozott közénk". Hangsúlyozta, a Fidesz minden körülmények között a demokrácia szabályai szerint, békésen gyűjti az aláírásokat, és megvédi segítőit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek késő este közleményt tett közzé honlapján a történtekről, kifejtve, hogy a férfi egyelőre ismeretlen okból keveredett szóváltásba a nőkkel.
Egyiküket arcul ütötte, majd távozott. A kiérkező rendőrök az adatgyűjtés után néhány órán belül azonosították az 52 éves budapesti férfit, akivel szemben garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a XVII. kerületi kapitányság - közölte a BRFK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06