Szanyi szerint nem időszerű a csökkentés

A Fidesz-KDNP 15 százalékkal csökkentené a távhő áfáját

A távhő áfájának 20-ról 5 százalékra való csökkentésről nyújt be törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP az Országgyűlésnek - jelentette be Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szanyi Tibor (MSZP) szerint az áfacsökkentés jelenleg se nem alkalmas, se nem időszerű eszköz a terhek enyhítésére.

2008.06.26 16:17MTI

Soltész Miklós szerint az áfa csökkentése átlagosan havonta háromezer forintos megtakarítást jelent a távfűtéses lakásban lakóknak. Magyarországon jelenleg 640 ezer távfűtéses lakásban közel 1,6 millió ember él, köztük sok a nyugdíjas és az átlagosnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező - tette hozzá. 

A képviselő konkrét példája szerint egy újpalotai 68 négyzetméteres panellakásban lakó nyugdíjas házaspár 2008. februárjában 36.130 forintot fizetett a távhőért, míg a Fidesz-KDNP javaslatának elfogadása után idén téltől már csak 31.620 forint lenne a számla, vagyis több mint 4.500 forintot takaríthatnának meg. Soltész Miklós szerint a javaslatra, amely ősszel kerülhet az Országgyűlés elé, megvan a fedezet, hiszen az utóbbi időszak gázáremeléseiből származó áfabevétel-növekedés bőven kompenzálja a csökkentést.
 
A kormánynak nem kell pénzt elvennie sem a családoktól, sem a nyugdíjasoktól - tette hozzá. A politikus elmondta: a világgazdaság radikális átalakulása miatt az energiahordozók ára tartósan magas maradhat, ezért ettől a hatástól meg kell védeni a szegényebb rétegeket. Minden európai kormány megpróbál tenni ezekért az emberekért, azonban úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-kormány nem akar megoldást találni, csak beszél a távhő árának csökkentéséről - mondta a kereszténydemokrata politikus. 

Szanyi Tibor szocialista politikus az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra: kedden az MSZP-frakció távfűtési munkacsoportja azt javasolta, hogy minden távfűtéses lakásban élő számára minden hónapban alanyi jogon jelentős árkedvezményt biztosítsanak 2010 őszéig, ezt követően pedig a tisztán szociális jelleg lenne az irányadó. A politikus hozzátette: az áfacsökkentés, mint lehetséges teherenyhítési eszköz, se nem alkalmas, se nem időszerű jelenleg. 

Nem alkalmas azért, mert az adócsökkentés lényegében változatlanul hagyná a főproblémát, a kényszerpazarlást. Mint mondta, 2010 őszéig az önkormányzatoktól, a lakosságtól és a távfűtőművektől azt várják, hogy lehetőleg mindenhol valósítsák meg lakásokon belül a radiátoronkénti szabályozhatóságot és a lakásonkénti mérhetőséget. Az MSZP javaslata elsődlegesen takarékosságra ösztönöz, meghagyja a családoknál azt az anyagi erőt, amivel a minimális korszerűsítést végre tudják hajtani, és hosszú távon is van hatása - jelentette ki. 

Szanyi Tibor hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP javaslata azért nem időszerű, mert ugyan elképzelhető olyan szituáció, hogy a világpiaci árak miatt rákényszerül a kormány az áfacsökkentésre, de véleménye szerint jelenleg lényegesen nagyobb tartalék rejlik a takarékosságban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.