Nem pénzkérdés

Árvíz/belvíz: Orbán naponta egyeztet a belügyminiszterrel

Az árvízi védekezés nem pénzkérdés, vagyis nem állhat elő olyan helyzet, hogy azért marad el védekezés, mert nincs rá elegendő pénz.

2013.04.05 09:11MTI

Naponta egyeztet Orbán Viktor kormányfő Pintér Sándor belügyminiszterrel az ár- és belvízvédelmi helyzetről.

A miniszterelnök ezt pénteken mondta a Kossuth Rádióban, úgy fogalmazva, hogy "óvatosnak kell lenni, de van ok az optimizmusra" az ár- és belvízhelyzettel kapcsolatban.

Közölte: a költségvetést úgy tervezték meg, hogy az árvízi védekezés nem pénzkérdés, vagyis nem állhat elő olyan helyzet, hogy azért marad el védekezés, mert nincs rá elegendő pénz.

A kormányfő egyúttal jelezte, hogy 2010 óta több mint kétszázmilliárd forintot költöttek védekezésre, gátak megerősítésére, víztározók építésére.

Orbán Viktor végül azt mondta, hogy a "legszeszélyesebb" magyar folyó a Tisza, arra kell elsősorban figyelni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.