Árvíz

Több patak is kiöntött Zalában

Zalában a jelentősebb folyókon még nincs árvízi készültség, de megteltek a kisebb vízelvezetők, és több patak is kiöntött a nagy mennyiségű csapadék miatt.

2013.03.31 09:42MTI

A megye területén lévő kisebb vízfolyások szinte mindegyike megtelt az elmúlt napok csapadékos időjárása és a korábbi hetekben lehullott hó olvadásának együttes hatására. A problémát fokozza, hogy a magas víztartalmú talaj már nem tud több vizet felvenni, és ez a megye több pontján is gondot okoz.

A megye főbb vízfolyásain, a Murán és a Zalán folyamatosan emelkedik a vízszint, de egyelőre egyiknél sem éri el az első árvízvédelmi fokozatot, ezért készenlétet még nem kellett elrendelni. A két folyó vízgyűjtőjének zalai területein azonban a patakok és egyéb felszíni vízfolyások már jelentősen telítődtek, több helyütt ki is öntöttek. A kiöntések miatt folyik a védekezés Pórszombaton, Kiskutason, Tormaföldén és Szalapánál, valamint Szilvágyon a Medes-pataknál, Lentiszombathelyen pedig a Malonya-pataknál - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap a honlapján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.