24 mellékút felszabadításán még dolgoznak

Nincs már elzárt település az országban

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat éjszakára kiszabadította az összes, a hó fogságába esett települést.

2013.03.17 08:20ma.hu

Ugyanakkor még vasárnap reggel is 24 alsóbbrendű, kisebb úthálózati szereppel rendelkező mellékút járhatóvá tételén dolgoznak a szakemberek, emellett a korábbi hófúvások, havazások és reggeli fagyok utolsó nyomait is igyekeznek eltüntetni a 30 ezer kilométeres országos közúthálózatról.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat éjszakára felszabadította az összes elzárt települést. Péntek késő délután még közel 200 járhatatlan út volt, vasárnap reggelre viszont már csak 24, vagyis több mint 170 utat tett járhatóvá a hófúvások elállta után a közútkezelő. A társaság munkagépei éjszaka és a reggeli órákban is folyamatosan dolgoztak, illetve dolgoznak az utak felszabadításán, Fejérben 1, Komárom-Esztergomban 14, Győr-Moson-Sopronban 2, Somogyban 2, Tolnában 2, Veszprém megyében 3 út járhatatlan még.

Az utak felszabadításán kívül a már járhatóvá tett utakon is folyamatosan dolgoznak a szakemberek, mivel a korábbi hófúvások és havazások nyomán Komárom-Esztergom megyében, valamint Sárbogárd és Marcali környékén jégbordás, Veszprém térségében pedig hóbordásak a főutak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának vasárnap reggeli jelentése alapján a mellékutak Komárom-Esztergom és Somogy megye területén, valamint Győr, Csorna, Pápa, Sárbogárd és Solt környékén többnyire jégbordásak, a Bakonyban hóbordásak, Tolna és Fejér megyében, valamint Sárvár és Kiskunhalas tájékán pedig letaposott havasak a mellékutak. Az északkeleti területeken Nyékládháza térségében lefagyásoktól jeges, Debrecen térségében pedig letaposott havas mellékúti szakaszokra kell számítani. Sátoraljaújhely, Vásárosnamény és Mátészalka környékén jégbordás, Nyíregyháza körül pedig deres az alsóbbrendű utak burkolata.

Ugyanakkor a főutak általában szárazak, a mellékutak Nógrád és Heves megyében, az Alföld nagy részén, a nyugati határszél közelében és Baranya megye déli felén szárazak.

Az egyes területeken tapasztalható téliesebb útviszonyok miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a mai napon is fokozott óvatossággal vezessenek, mielőtt útnak indulnának, mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.