Elvek és értékek
Székely autonómia: a székely nép önrendelkezése elvitathatatlan
A Magyar Ifjúsági Konferencia támogatja a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását.
2013.03.10 17:22MTIA Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) támogatásáról biztosította a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Mint írták, hisznek abban az Európában, mely a szabad, független, szuverén népek és nemzetek közössége, keresztény gyökereit híven őrzi, társadalmait ezen elvek és értékek mentén építi fel és újítja meg időről időre. Ebből fakadóan pedig hisznek abban, hogy ez az Európa teljes tisztelettel övezi az emberi életet és emberi méltóságot, ennél fogva a népek és nemzetek önrendelkezési jogát is, amelyet tevőlegesen is támogat.
Kiemelték: támogatják a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását, hiszen azt elvitathatatlan jogának tartják és üdvözölik, hogy ennek békésen kíván hangot adni. Hozzátették: a nemzet, és az összmagyarság iránti szeretetből a szolidaritást kifejező tüntetéseken jelen lesznek, hogy támogatásuknak hangot adjanak.
A Magyar Ifjúsági Konferencia a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket tömöríti, évente kétszer tart ülést, egyet Magyarországon, egyet pedig a határon túl.
Kapcsolódó írások:
- Székely autonómia - Megmozdulások észak-amerikai nagyvárosokban
- Székely autonómia - Tízezrek vesznek részt a marosvásárhelyi tüntetésen a szervezők szerint
- Székely autonómia - Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen
- Székely autonómia - tüntetés Marosvásárhelyen
- Prefektusi haladék a székely zászlók eltávolítására
- Ön szereti Székelyföldet?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06