Döntő fontosságú
Répás: a nemzeti elkötelezettséget erősítheti a Határtalanul! program
Döntő fontosságúnak nevezte a jövő generációjának nemzeti elkötelezettsége szempontjából a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Határtalanul! nyílt napok csütörtöki rendezvényén, a fővárosi Magyarság Házában.
2013.02.28 10:38MTIA helyettes államtitkár kiemelte: a tanulmányi kirándulási program nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő nemzedék is át tudja élni a nemzeti összetartozás élményét, és hogy azokat a szálakat, amelyek összekötik a magyarságot, ne lehessen eltépni.
Répás Zsuzsanna felidézte az Országgyűlés vonatkozó határozatát, amely rögzíti azt a célkitűzést, hogy minden gyermek eljuthasson határon túli területekre állami támogatással. A kirándulásokon olyan cserekapcsolatok, baráti, emberi és szakmai kapcsolatok szövődhetnek, amelyek egész életükön át elkísérhetik a diákokat - hangsúlyozta.
Közölte, az iskolák állami fenntartásba vétele a programot nem érinti, és emiatt semmiféle akadály nem merülhet fel a pályázatok során. Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a pályázatok iránt, és tavaly már a gimnáziumoknak is lehetőséget biztosítottak ilyen utazások megvalósítására.
Tájékoztatása szerint az előző évben 470 pályázatot részesítettek támogatásban a beérkezett 723-ból. A legkedveltebb úticélnak továbbra is Erdély számít. Ugyanakkor mivel Kárpátalját meglehetősen kevesen választották, ezért további két ponttal jutalmazzák azokat, akik ide szerveznek tanulmányi kirándulásokat.
A programot a kormány nemzetstratégiája egyik sarokkövének nevezte. A csütörtöki és pénteki nyílt napok célja, hogy az érdeklődő intézmények megismerkedhessenek a Határtalanul! program lehetőségeivel, és minél teljesebb információhoz juthassanak a 2013/2014-es pályázati felhívásokkal, a pályázati és elbírálási rendszer sajátosságaival, valamint a pályázatírással kapcsolatban.
A program keretében magyarországi köznevelési intézmények pályázhatnak külhoni tanulmányi kirándulások, együttműködések megvalósítására. Az országos program egyik célkitűzése, hogy hasonló korú külhoni és magyarországi fiatalok találkozását segítse elő.
A felhívások keretében általános iskolás, gimnazista, valamint szakképző iskolás diákok juthatnak el Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, valamint Horvátország és Muravidék magyarlakta területeire. Az elmúlt évben mintegy 17 ezer diák határon túli tanulmányi kirándulásait és együttműködéseit támogatta az alapkezelő.
A diákok 8 százaléka viszontlátogatásra érkezett Magyarországra. A programra az előző tanévhez hasonlóan idén is mintegy 435 millió forint áll rendelkezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06