Iszapömlés
Jogerős ítélet mondta ki a Mal Zrt. kártérítési felelősségét
Megszületett az első jogerős ítélet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított kártérítési perekben. A bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét a két és fél évvel ezelőtti iszapömlés miatt.
2013.02.26 18:59MTIA nol.hu cikke szerint a Fővárosi Ítélőtábla keddi, a jogalapról szóló közbenső ítéletében kimondta: Konkoly József devecseri nyugdíjas katona "jogosult arra, hogy vagyoni kártérítést követeljen" az ajkai cégtől a vörösiszap-katasztrófában őt ért károk miatt.
Azzal kapcsolatban még első fokon (a Fővárosi Törvényszéken) folytatni kell az eljárást, hogy a timföldgyár megsértette-e a felperes személyhez - az emberi méltósághoz, a magánlakáshoz, a testi épséghez és az egészséghez - fűződő jogait, illetve megilleti-e a nem vagyoni kártérítés - írták.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 emberrel szemben, a büntető tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06