Csökkentek a reálkeresetek, nőtt az adósságállomá
Az MSZP számai mást mutatnak, mint ami Orbán értékelőjén elhangzott
A szocialista Gúr Nándor szerint a kormányfő állításával szemben a reálkeresetek csökkentek Magyarországon, nőtt az ország adósságállománya, és a devizahitelesek közül nem a ténylegesen nehéz helyzetbe kerülteket segítették meg.
2013.02.23 12:18MTIErről az ellenzéki politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Utalva Orbán Viktor kormányfő előző napi évértékelése kiemelte: 850 milliárd forintos megszorítást hoztak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter intézkedései tavaly, ami egy lakosra vetítve mintegy 85 ezer forint terhet jelent.
Kritizálva a kabinet gazdaságpolitikáját kiemelte, hogy 1200 milliárddal csökkent a devizatartalék, nőtt az ország adósságállománya, és kitért a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások "elkobzására" is, amely számításai szerint mintegy 3000 milliárd forintot tettek ki.
Hozzátette: a devizahitelesek közül nem azokat segítették meg, akik ténylegesen rászorulnak, és olyan ötven négyzetméteres lakásokat építettek Ócsán 25-30 millió forintért, amiért Budán gázzal ellátott, összkomfortos lakásokat lehetett volna vásárolni.
Kitért arra: több százezerrel kevesebben dolgoznak az országban, mint a kormányváltáskor, 500 ezer ember határon kívül végez tevékenységet. Bár 60-70 ezerrel nőtt a 4-6 órában foglalkoztatottak száma, eközben ugyanakkor a nyolcórás munkaidejű dolgozók aránya nem emelkedett.
A kormányfő állításával szemben a reálkereset csökken, a minimálbér vásárlóereje is 8-10 ezer forinttal kevesebb, az egykulcsos személyi jövedelemadó a tehetőseknek hozott - sorolta, hozzátéve: a fogyasztás 2-4 százalékkal csökkent az elmúlt három évben, és a beruházások szintén csökkenő tendenciát mutatnak.
Gúr Nándor szerint a közfoglalkoztatottak, ha három gyermeket nevelnek, 12 ezer forintot tudnak adókedvezményként érvényesíteni, miközben Orbán Viktor a közfoglalkoztatotti havi bér kétszeresét. Ez az "orbáni szolidaritás" - fogalmazott.
Bírálta a kormány felzárkóztatási politikáját is, mint mondta, pont ott, ahol a legnagyobb a baj, egyik évről a másikra több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma, és ugyanilyen arányban csökkent a foglalkoztatottaké.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06