Felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését
Hallgatói lista: feljelentéskiegészítést rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda
Megérkezett a rendőrségre az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bejelentése a Bölcsészettudományi Kar hallgatói önkormányzatának adatkezelésével összefüggésben, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatósága a Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki az eljárás lefolytatására (NNI), az NNI pedig feljelentéskiegészítést rendelt el.
2013.02.21 14:41MTIAz MTI szerdán számolt be arról, hogy Mezey Barna rektor felfüggesztette az ELTE BTK HÖK működését. Közleményében azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte.
A felfüggesztés a törvénysértések kivizsgálásáig tart - tette hozzá a rektor. Megjegyezte: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva és kötelezettségének eleget téve függesztette fel az ELTE BTK HÖK működését. Közölte, elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói önkormányzatát, valamennyi részönkormányzatát az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezések betartásával összefüggésben.
A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek. Az atv.hu kedden írt arról, hogy az ELTE BTK-n a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat; a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.
Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06