A kormány rezsicsökkentése rövid távú megoldás
LMP: lakásenergetikai felújításokkal kell csökkenteni a rezsit!
Az LMP szerint a kormányoldal által "a választási kampány részeként" elfogadott tízszázalékos rezsicsökkentés csak rövid távú megoldást jelent, helyette a lakások energetikai felújításában kellene gondolkodni.
2013.02.21 11:48MTIA független képviselő Vágó Gábor csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz a rövid távú politikai haszon érdekében döntött a közműdíjak tízszázalékos csökkentése mellett. Az LMP ezzel szemben úgy látja, hogy a hosszú távú rezsicsökkentést a lakások energetikai felújításával kellene megoldani.
A képviselő hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú felújítások három-négy év alatt megtérülnek, ráadásul a "döglődő" építőipart is ki tudnák húzni a csávából.
Jelezte, hogy az ilyen beruházások iránt nagy társadalmi igény mutatkozik. Példaként említette, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mikro- és kisvállalkozások számára kiírt 11,5 milliárd forintos pályázati kerete egy nap alatt kimerült.
Kapcsolódó írások:
- Megkezdődött az újabb rezsicsökkentés előkészítése
- A szemétszállítók a szolgáltatás minőségének megtartásában érdekeltek
- A víziközmű szövetség kész az együttműködésre a rezsicsökkentés kapcsán
- A kéményseprők nem értenek egyet a 10 százalékos csökkentéssel
- Mesterházy: az MSZP támogatja a rezsicsökkentést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06