Új Ptk.

Civil szervezetek a köztársasági elnök vétóját kérik

Áder Jánoshoz fordul több, a fogyatékos embereket képviselő szakmai és civil szervezet azért, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a február 11-én elfogadott új polgári törvénykönyvet, mert szerintük az korlátozza a fogyatékos állampolgárok jogait.

2013.02.18 15:30MTI

Az elfogadott törvény ugyanis nem szakít a fogyatékossággal élő emberek alaptalan jogkorlátozását konzerváló "teljesen korlátozó gondnokság" jogintézményével - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
   
Mint írták, a jogszabály ezért ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, sérti a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ-egyezményt, továbbá szükségtelen és aránytalan jogkorlátozást valósít meg, illetve sérti az emberi méltósághoz való jogot.
   
A közlemény szerint tudományos bizonyítékok sora támasztja alá azt, hogy a cselekvőképesség teljes korlátozása eredeti céljával ellentétesen jogfosztáshoz vezet, akadályozza a rehabilitáció folyamatát, és szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatja a fogyatékos állampolgárokat.
   
Az aláírók szerint az új Ptk. teljesen korlátozó gondnokságra vonatkozó rendelkezései sztereotípiákra és előítéletekre épülnek, és több tekintetben az alaptörvény sérelméhez vezetnek.
   
A beadványt - a többi között - az Autisták Országos Szövetsége, a Down Alapítvány, a Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága, a Lélek-Hang Egyesület, a Mental Disability Advocacy Center (MDAC), a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, valamint a TASZ jegyzi.
   
A közleményben idézik az egyik aláírót, Gurbai Sándor jogászt, az MDAC cselekvőképességi jogreform projektvezetőjét, aki szerint "a teljesen korlátozó gondnokság alaptörvényes-ellenes, hiszen indokolatlanul, automatikusan von meg jogokat a gondnokoltaktól, akik ezért nem köthetnek házasságot, nem fogadhatnak örökbe, nem határozhatják meg, hogy hol és kivel szeretnének együtt élni, sérül a munkához való joguk és a tisztességes eljáráshoz való joguk".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.