"Szánalmas törekvés"
MSZP: szembeköpik a hallgatókat és oktatókat az alkotmánymódosítással
Az MSZP szerint a kormányoldal beismerte a hallgatói szerződések alkotmányellenességét azzal, hogy pénteken benyújtott alaptörvény-módosításukban teremtenének lehetőséget a felsőoktatási hallgatók röghöz kötésére.
2013.02.09 12:41MTIErről Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt elnökségi tagja beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus úgy fogalmazott, a kabinetnek régen volt "ennél szánalmasabb törekvése", amivel szerinte "szembeköpik" a tárgyalóasztal túloldalán ülő hallgatói és oktatói érdekképviseleteket.
Az MSZP elnökségi tagja emellett ismét bírálta a közoktatásban végrehajtott államosítást, szerinte ugyanis ezáltal romlott az oktatás működőképessége, egyebek mellett azért is, mert a pedagógusok jelentős része kevesebb bért vihet haza.
Kunhalmi Ágnes, az oktatási államtitkárság szeptemberre ígért béremeléséről szólva azt mondta, az eddigi reálbércsökkenés után elvárják a tanárok a fizetésemelést, azonban csak akkor hiszik majd el, ha a kabinet már ki is fizette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06