Munkahelyek, bérezés, körülmények
Szövetséget hoztak létre a vasutas szakszervezetek
Szövetséget hozott létre csütörtökön a három legnagyobb vasutas szakszervezet, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a VDSZSZ Szolidaritás.
2013.01.31 15:13MTIA Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) nevű szervezet programjának legfontosabb eleme a munkahelyek megtartása, a méltányos bérezés és a méltó munkakörülmények - ismertette Papp Zoltán, a VSZ elnöke. A 25 ezer tagot számláló új szakszervezeti szövetség egységesen kíván fellépni annak érdekében, hogy a munkáltatókkal induljanak bértárgyalások a vasúti ágazatban.
A reálbérek szinten tartásának biztosítására a szakszervezetek infláció fölötti bérajánlásban szeretnének megállapodni. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg nem folynak érdemi tárgyalások a munkáltatóval az idei bérfejlesztésről, annak ellenére, hogy a három szakszervezet már tavaly ősszel kezdeményezte az egyeztetések megkezdését az idei béremelésről.
A szakszervezeti vezető úgy tudja, hogy a munkáltató vagyonkezelői utasításra nem kíván bért emelni az idén. Hozzátette: a szövetség tagjai úgy gondolják, hárman együtt képesek lesznek kialkudni, ha kell kierőszakolni, hogy legyen bérfejlesztés a vasúti ágazatban az idén. Gaskó István emlékeztetett, hogy a mostani vasutas szakszervezetek 1989-90-ben alakultak a korábban egységes mozgalomból.
A működésük során olykor megosztották a vasutas társadalmat és sok problémát okoztak egymásnak is. A mostani szövetség azonban véget vet ennek. A három legerősebb és reprezentatív vasutas szakszervezet hozta létre a szövetséget, amely nagyon erős és hatékony érdekérvényesítő képességgel rendelkező szövetség lesz.
A szövetségen belül az egyes szakszervezetek megtartják önállóságukat. Papp Zoltán hangsúlyozta, hogy a szembenállást felváltja az együttműködés, és az egység midig erősebb, mint a különállás. Kiss László, a MOSZ elnöke kiemelte, hogy konkrét célokat is megfogalmazott az alakuló ülés.
A bértárgyalások megkezdése mellett célkitűzés az is, hogy a vasúti munkavállalók visszakapják azokat a korábban kiharcolt jogosultságokat, amelyeket az új Munka törvénykönyve "elvett" tőlük. Azt is el kívánják érni, hogy a MÁV csoportnál zajló átalakítás ne vezessen munkahelyek megszűnéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06