"Osztozunk a holokausztáldozatok fájdalmában"

MSZP: hatékonyabban kell fellépni a gyűlöletbeszéd ellen

A szocialisták a gyűlöletbeszéd elleni hatékonyabb jogi fellépés feltételeinek megteremtésével, valamint az utcai gyűlöletkeltés tiltását szabályozó javaslatokkal is készülnek a tavaszi parlamenti ülésszakra.

2013.01.18 17:19MTI

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, Lendvai Ildikó és Steiner Pál országgyűlési képviselők pénteken, a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján az MTI-nek küldött közleményükben azt írták: bár 68 évvel ezelőtt ezen a napon a fasiszta pusztítás a főváros jelentős részén véget ért, az áldozatok és hozzátartozóik sebeinek begyógyítása máig tartó, közös nemzeti felelősség. 

Osztozunk a holokausztáldozatok fájdalmában, ám "az egyik legborzasztóbb nemzeti katasztrófánk miatt érzett szomorúság nem nyomhatja el a tragédiához vezető, egyszer már a történelem süllyesztőjébe került eszme egyre sebesebben felszínre törő hangját" - közölték. A szocialista politikusok szerint a hatalomnak egyértelműen ki kell mondania, hogy "a kirekesztés kultúráját" tűrni se lehet, nemhogy támogatni. 

Ezért helyeslik, hogy a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottságot. Véleményük szerint azonban ezek a gesztusértékű tettek ma már nem elegendők, az utcákon vagy épp a lelátókon dúló indulatok megfékezése sokkal határozottabb intézkedéseket követel. 

Az MSZP a többi között a gyűlöletbeszéd elleni hatékonyabb jogi fellépés feltételeinek megteremtésével, valamint az utcai gyűlöletkeltés törvényi tiltásának kereteit szabályozó javaslatokkal készül az Országgyűlés tavaszi ülésszakára - tudatták a szocialista párt képviselői.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.