Csökkent a foglalkoztatás
MSZP: Orbánnak már nem lesz ideje betartani az egymillió új munkahelyről szóló ígéretét
Az MSZP szerint Orbán Viktornak lenne mit tennie, hogy betartsa az egymillió új adófizető munkahelyről szóló ígéretét, de 2014 tavaszáig már nem lesz rá ideje.
2012.12.30 13:50MTIGúr Nándor, az MSZP alelnöke szerint a "kormányzati propaganda jól kommunikálja" a foglalkoztatási adatokat, például úgy, hogy beleszámolják a közfoglalkoztatottakat is. A statisztikai adatok azonban azt igazolják, hogy 2010-ről 2011-re, és 2011-ről 2012-re az adóforintokat termelő munkahelyek tekintetében csökkent a foglalkoztatás.
Ugyanebben az időszakban csökkent a 8 órában foglalkoztatottak száma, míg a 4, illetve 6 órában dolgozók aránya nőtt, ami azt jelenti, hogy az emberek kevesebbet tudnak dolgozni, így kevesebbet keresnek. A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, vannak olyan térségek, megyék, de még régiók is, ahol az emberek munkába állási hajlandósága nem mérséklődött, mégis 10 ezres nagyságrenddel csökkent a foglalkoztatottak és nőtt a munkanélküliek száma.
Gúr Nándor kitért arra is, hogy egy év alatt mintegy 50 ezerrel csökkent a magyar lakosság száma, s ennek oka nem a születési és halálozási statisztikák közti különbségben keresendő. A valóság az, hogy egyre többen hagyják el az országot a növekvő feszültségek és a kilátástalanság miatt - tette hozzá. Mint mondta, az idén "Európában elfogadhatatlan" mértékű, 5-6 százalékos pénzromlással kellett szembenéznie az országnak.
Ezen felül az ipari termelés is csökkent, s a gazdaság nemhogy nem erősödik, hanem recesszióba fordul, s mintegy 1,5 százalékos veszteséget kellett elkönyvelni. Jelenleg több mint 4 millióan élnek a létminimum alatt - hangsúlyozta Gúr Nándor, aki szerint a kormány hiába "zeng dicshimnuszt" a mostani minimálbéremeléssel, mert várhatóan a jövő évi infláció is olyan mértékű lesz, hogy az emelés értékét veszti.
Gúr Nándor szerint a kormány gazdaságpolitikáját személyes érdekeltség hajtja, s az "orbáni szolidaritás" eredménye az is, hogy idén karácsonykor már kígyózó sorokban álltak egy tál ételre várakozva az emberek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06