Hallgatói tiltakozás
Vadai: a rendőrség három fiatalt állított elő
Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció tagja a rendőrség tájékoztatása alapján azt mondta a szerdai demonstráció szervezőinek, hogy három fiatalt állítottak elő, ellenük gyülekezési joggal való visszaélés miatt indítottak szabálysértési eljárást.
2012.12.19 22:43MTI, ma.huBréking
Vadai Ágnes jelenleg a IV. kerületi kapitányságon tartózkodik, ahova megérkezett már a DK által felkért ügyvéd, aki a legfiatalabb előállított fiatalembert segíti majd. "A rendőr kollégák segítőkészek. Hamarosan jelentkezem" - írta a Facebookon Vadai.
Vadai Ágnes az V. kerületi kapitányságon tudta meg, hogy a demonstráció moderátorait nem az V., hanem a IV. kerületi rendőrkapitányságra vitték, de információi szerint akár még ma el is engedhetik őket.
A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként szerda este a Lánchídon több száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a Lánchídon összesereglett diáktüntetők közül a rendőrök félrehívták a demonstráció szervezőit és felvették adataikat, illetve több fiatalt előállítottak.
A helyszínre érkezett Török Zsolt, az MSZP szóvivője, akit a tüntetők távozásra kértek fel, majd azt skandálták, hogy "Függetlenek vagyunk". A szocialista politikus távozott a helyszínről.
Videó az eseményekről
Molnár Csaba Orbántól és Pintértől kérdezett
A Demokratikus Koalíció nevében Molnár Csaba országgyűlési képviselő, a párt ügyvezető alelnöke kérdésekkel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez. Mit "követtek el" a diáktüntetők, hogy eljárás indult ellenük? Mi indokolta a rendőri fellépést a garázda tevékenységet még véletlenül sem folytató fiatalokkal szemben? Miért nem tájékoztatták az V. kerületi kapitányság előtt várakozó tüntetőket, hogy társaikat a IV. kerületi kapitányságon őrzik? Miért tartották vissza az információt, értesítették-e a szülőket? Mikor engedik el a fogvatartottakat, és mikor kap az ország részletes tájékoztatást a rendőrség fellépéséről? - tette fel a kérdéseket hivatalos közleményükben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06