Felsőoktatási átalakítás
A Hallgatói Hálózat szerint a kormány "csak ártani tud a felsőoktatásnak"
A Hallgatói Hálózat szerint a miniszterelnök szombati bejelentése és Giró-Szász András kormányszóvivő, valamint Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter vasárnapi tájékoztatója után biztosra vehető, hogy a kormány "csak ártani tud a felsőoktatásnak".
2012.12.16 16:43MTIA Hallgatói Hálózat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a diákok nemcsak a drasztikusan csökkentett keretszámok ellen, hanem a döntéshozatal átláthatatlansága, "az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen" tiltakoznak.
Orbán Viktor kormányfő a Facebookon szombaton megjelent videoüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak.
Balog Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón vasárnap szintén azt mondta: a kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni. A Hallgatói Hálózat szerint a keretszámok eltörlése nem oldja meg a rendszer problémáit.
Ilyen horderejű döntéseket "csak diktatúrában szokás egyik napról a másikra meghozni" - olvasható a közleményükben. A diákszervezet követelései között szerepel, hogy a kormány térjen vissza a 2011-es rendszerhez, és csak a következő tanévben, a hallgatók által elfogadott hat pont alapján, valós és nyílt konzultációt követően fogjon hozzá az átalakításokhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
- 11:24 Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New York-ban hidat zártak le
- 10:30 Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06