Nagy segítség a felezés is
Pintér: Miskolc adósságából 17 milliárdot vállal át az állam
A miskolci önkormányzat nettó 35,2 milliárd forintos adóságából 17 milliárd forintot vállal át az állam - mondta Pintér Sándor miskolci sajtótájékoztatóján kedden.
2012.12.11 20:05MTIA belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a kormány az államadósság csökkentésére fókuszál, ezen belül pedig minden olyan település adósságát átvállalja, amelyben kevesebben laknak, mint ötezren.
Tájékoztatása szerint tartanak a tárgyalások a nagyobb községek, városok adósságállományáról, az előzetes elképzelések szerint a kormány a tartozások 40-70 százalékát egyenlíti ki - mondta Pintér Sándor, aki azt is megjegyezte: szeretnék elérni, hogy az adósság ne termelődjék újra.
Olyan felelős költségvetést várunk Miskolctól és minden önkormányzattól, amely biztosítja, hogy a jövőben ne halmozódjon fel ilyen adósság - tette hozzá.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: nagy segítség az önkormányzat adósságállományának megfelezése is, ennek köszönhetően jóval könnyebb lesz a jövőre vonatkozó stratégiai tervek kivitelezése is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06