Gyöngyösi felszólalása

NAIH: nem nyilvános adat, hogy valaki melyik más állam állampolgára

Az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára.

2012.11.29 18:40MTI

Csütörtökön Novák Előd lemondásra szólította fel Ertsey Katalin LMP-s országgyűlési képviselőt, aki a Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére ironikus hangvételű válaszában azt írta, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. A jobbikos politikus arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta", és azt hangsúlyozta, hogy a NAIH elnöke korábban megerősítette Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalását, amely szerint az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságára vonatkozó adat közérdekből nyilvános személyes adat. 

Péterfalvi Attila erre úgy reagált, "hogy az utóbbi napokban elmérgesedett politikai vita kapcsán" felhívja a politikai élet szereplőinek figyelmét arra, hogy az országgyűlési képviselők közfeladatával összefüggő, közérdekből nyilvános adatnak csupán a kettős vagy többes állampolgárság ténye minősül. Az arra vonatkozó információ viszont, hogy az érintett Magyarországon kívül melyik más állam állampolgára, nem tekinthető nyilvánosnak, az még közszereplők esetében is a magánszféra részét képezi, mert abból adott esetben "szenzitív adatra engedhet következtetni" - fogalmazott a NAIH elnöke. 

Péterfalvi Attila hangsúlyozta: az ilyen adatok kiadására a képviselőket és az állami tisztviselőket nem lehet kötelezni. Már önmagában az erre való felszólítás is az emberi méltóság sérelmét vetheti fel. A korábbi adatvédelmi biztosi állásfoglalás is ezt szögezte le, az erre vonatkozó jogszabály sem változott - írta a NAIH elnöke, és erről Novák Előd országgyűlési képviselőt is tájékoztatta. 

Gyöngyösi Márton hétfőn a parlamenti azonnali kérdésében annak felmérését szorgalmazta, hogy "az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". 

Felszólalását kedden az államfő, a kormány, a házelnök, illetve - a Jobbik kivételével - valamennyi parlamenti párt, továbbá több civil szervezet is elítélte. Az eset miatt csütörtökön házbizottsági ülést tartottak. Gyöngyösi Márton keddi közleményében azt írta, hogy "félreérthetően fogalmazott", ezért elnézést kér zsidó honfitársaitól. Azt is tudatta, hogy nem mond le mandátumáról.

Csütörtökön Ertsey Katalin Novák Előd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta", s lemondásra szólította fel a képviselőt. Később viszont az LMP-s politikus az Indexnek elmondta, ironikus hangvételű levelet írt Nováknak, ebben a jobbikos politikus kérdésének abszurditásra akarta felhívni a figyelmet.
 
Többek között azt írta, hogy izraeli állampolgár, a magyar állampolgárságát pedig vásárolta, emellett "piréz" állampolgársággal is rendelkezik. A portálnak azt mondta, természetesen nem izraeli állampolgár, a levelével csak arra akart utalni, hogy Novák elvesztette a kontrollt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.