Ab-döntés - fontos győzelem a jogállamnak
A Város Mindenkié: fontos győzelem ez a hajléktalanoknak
A Város Mindenkié csoport kedden üdvözölte az Alkotmánybíróság (Ab) azon határozatát, amely alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a hajléktalan emberek közterületen élésének törvényi tiltását.
2012.11.13 18:34MTIA főként hajléktalanokat tömörítő érdekvédő csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Ab hétfőn meghozott határozata fontos győzelem a jogállamnak, a hajléktalan embereknek és mindenkinek, aki az elmúlt években szót emelt a fedél nélkül élők hatósági üldözése ellen.
Hozzátették, hogy fontosnak tartják az Ab azon megállapítását is, amely szerint "a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie". Megjegyezték ugyanakkor: nem azért küzdenek, hogy a hajléktalan emberek szabadon élhessenek az utcán, hanem azért, hogy lehetőségük legyen lakni valahol.
A csoport a közleményben felszólította a kormányt és a kormánypárti parlamenti képviselőket, hogy egy lakáspolitikai reform keretében foglalják törvénybe a kikényszeríthető lakhatási jogot, radikálisan emeljék a lakásfenntartási támogatást, és intézkedjenek egy kiterjedt szociális bérlakáshálózat kialakításáról.
Az Ab kedden az MTI-vel azt közölte: hétfőn meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. A testület megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06