Országgyűlés
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében is változtathatók a költségvetés sarokszámai
Az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében is kezdeményezheti a kormány a következő évi költségvetés már elfogadott sarokszámainak módosítását.
2012.11.06 10:08MTIA parlament kedden - a fideszes Rogán Antal és Puskás Imre javaslatára - az államháztartási törvényben teremtette meg ezt a lehetőségét, a jogszabályt kivételes sürgős eljárással, 228 kormánypárti igen szavazattal, 24 ellenzék nem ellenében fogadták el. A kormánytöbbség szeptemberben a gazdasági stabilitási törvényben, majd hétfőn a házszabályban is lehetőséget nyitott arra, hogy a kabinet a költségvetés már elfogadott főösszegeinek, illetve egyenlegének módosítását javasolja a zárószavazás előtt.
Ezt elsősorban azzal indokolták, hogy az IMF/EU-megállapodás szükségessé teheti a büdzsé főszámainak megváltoztatását. Az államháztartási törvény viszont már a Magyarországgal szemben fennálló túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében is megengedi a sarokszámok módosítását.
Emellett a kormány akkor nyújthat be a főösszegek módosítását tartalmazó zárószavazás előtti indítványt, ha a főszámok elfogadása után olyan nemzetközi kötelezettségei keletkeznek, amelyeket köteles átvezetni a költségvetési törvényjavaslaton, illetve ha az Alkotmánybíróság, az európai uniós vagy más bíróság döntéséből olyan fizetési kötelezettség fakad, amelyre az elfogadott kiadási főösszegek nem biztosítanak fedezetet. Az Országgyűlés július 12-én fogadta el a jövő évi költségvetés főszámait.
A parlamenti többség - a kormány kezdeményezésére - szeptember 17-én úgy döntött, hogy elhalasztja a 2013-as büdzsé módosító javaslatainak aznapra tervezett szavazását annak érdekében, hogy ha az IMF/EU-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a büdzsén. A módosító javaslatokról azóta sem döntött a Ház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06