Politikai súlya is nőtt

Kövér: Törökország fontos partnere Magyarországnak

Kövér László házelnök szerint Törökország az Európai Unió és Magyarország rendkívül fontos partnere, az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődést ért el, és ezzel politikai súlya is megnőtt.

2012.10.16 12:38MTI

Az Országgyűlés elnöke kedden tárgyalt Cemil Cicekkel, a török Nagy Nemzetgyűlés elnökével, és a megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatójukon azt mondta, Magyarországnak az energiaellátás biztonsága miatt is nagyon fontosak a Törökországhoz fűződő kapcsolatok. A gazdasági együttműködésben pedig még sok kihasználatlan lehetőség van - tette hozzá.
 
Arra is kitért, hogy Törökország kapcsolódási pontot jelent az EU-nak a Közel-Kelet és a volt szovjet térség, a kaukázusi régió felé, ami "felbecsülhetetlen" jelentőségű. Kiemelte, a magyar-török kapcsolatok barátiak és stratégiai jellegűek. A két ország közötti parlamenti kapcsolatok is kiválóak, és ez nemcsak a felső szintű és bizottsági találkozókban nyilvánul meg, hanem a parlamenti hivatalok közötti együttműködésben is - mutatott rá.
 
Kövér László a két ország közötti hasonlóságként említette, hogy Törökországban zajlik az alkotmányozás, amely Magyarországon a sarkalatos törvények megalkotásával "még mindig folyamatban van". Cemil Cicek is azt hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősödése mindkét félnek igen hasznos, és még komoly lehetőségek rejlenek a két ország közötti együttműködésben. Ehhez tapasztalatcserére van szükség, és arra, hogy a két ország jobban megismerje egymást - fogalmazott, hozzáfűzve: ezt szolgálja budapesti látogatása is. 

Mint mondta, a kormányok között nagyon jók a kapcsolatok, és szeretnék a parlamentek közötti együttműködést is intenzívebbé tenni. Megjegyezte, remélhetőleg magyar kollégája hamarosan ellátogat Ankarába. Kérdésre válaszolva Kövér László a kedd esti magyar-török futballmérkőzésről azt mondta, izgalmas meccsre számít, amely sorsdöntő lesz mindkét csapatnak, amelyik ugyanis most nem nyer, az komoly hátrányba kerül. Cemil Cicek közölte, ez egy baráti mérkőzés lesz, de természetesen mindenki azt szeretné, ha a saját csapata győzne.
 
A török Nagy Nemzetgyűlés elnöke kedd reggel találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a Sándor-palotában fogadta Áder János köztársasági elnök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.