Visszavonták a javaslatot

Nem döntenek a Vidámparkról

Visszavonták a Vidám Park bezárására vonatkozó javaslatot az előterjesztők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

2012.10.03 09:33MTI

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indoklás nélkül vonta vissza azt a javaslatot, amely szerint november 4-ével véglegesen bezárnák a Vidámparkot, és az intézmény az év végéig átadná az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. A Vidámpark idény végi bezárásáról már korábban szó volt, az erről szóló előterjesztést szerdán tárgyalta volna a Fővárosi Közgyűlés. A városháza honlapján múlt héten közzétett előterjesztés szerint a jelenlegi működési környezet mellett tartósan évente 50-150 millió forint tulajdonosi támogatásra van szüksége a Vidámparknak ahhoz, hogy a szolgáltatást fenn tudja tartani. 

A dokumentum felidézte, hogy az új városvezetés 2010-ben a társaságot katasztrofális gazdasági helyzetben vette át. Akkor a közgyűlés - hosszas mérlegelés után - úgy döntött, az 1,1 milliárd forintos kiadást eredményező azonnali bezárás helyett a működést még egy-két évig fenntartja úgy, hogy közben a határozott idejű bérleti szerződésekből származó kötelezettségeket folyamatosan csökkenti. A Vidámpark mostani bezárása - egyebek között a végkielégítések, szállítói tartozások kifizetése miatt - mintegy 490 millió forintba került volna.
 
Az előterjesztés kitért arra is, hogy a park területén található jelentős műemlékek - például a körhinta, a hullámvasút, a lézerdodzsem tetőszerkezete és a barlangvasút - megóvásáról, esetleges üzemeltetéséről a terület jövőbeni gazdájának, a Fővárosi Állat- és Növénykertnek kellene gondoskodnia. Az állatkert évente mintegy 1 millió látogatót fogad, miközben a Vidámparkot felkeresők száma 300 ezer körüli. A budapesti az állatkertek között nemzetközi összehasonlításban sem rendelkezik elegendő területtel, ezért az általa használt terület további bővítése évek óta napirenden van. 

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba pénteken tiltakozott a Vidámpark bezárása ellen. Álláspontja szerint a városvezetőség képtelen működőképessé tenni Budapestet, értékeit gazdaságosan, versenyképesen üzemeltetni, fejleszteni vagy legalább megőrizni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidámpark bezárásával Budapest az első olyan modern európai nagyváros lesz, amelynek nincs egyetlen állandó szórakoztató parkja sem.

Közben a A Wing Zrt. ingatlanvállalkozás jelezte, hogy korszerű vidámpark létrehozását tervezi Budapesten a IX. kerületben, közvetlenül a Duna-parton. A közlemény szerint a szórakoztató attrakciók mellett vendéglátó egységek, szálloda- és konferencialétesítmények, nemzetközi hajókikötő létrehozására nyílna lehetőség. 

Egy egész évben nyitva tartó, korszerű, gazdaságosan működtethető parkról lenne szó, ami gazdagítja Budapest szabadidős és turisztikai kínálatát - hangsúlyozta a cég. A Wing Zrt. már felvette a kapcsolatot a főváros vezetésével, jelenleg a finanszírozási lehetőségek és a támogatás megszervezésén dolgoznak, az átfutási idő a nyitásig várhatóan 2-3 év - közölte pénteken a cég.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.