A Készenléti Rendőrség munkatársai
Elfogták a gödöllői késelés gyanúsítottját
Elfogták a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrt vasárnap kora reggel.
2012.09.23 08:16MTIA rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai elfogták F. István 32 éves gödöllői lakost, akit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt kerestek. Már szerda óta próbálták kézre keríteni a készenléti rendőrség dolgozóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy bozótvágó késsel és egy viperával támadt rá egy férfira Gödöllő egyik szórakozóhelyén. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd ismeretlen helyre távozott.
A rendőrök azóta sok helyen keresték: gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatása érdekében. Az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban hangsúlyozta: a készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a készenléti rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült a szerdán Gödöllőn elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja a szolgálaton kívül ott tartózkodó F. István rendőr főtörzsőrmester.
"Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról órára javul" - fűzték hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06