Közmunka, joghézag

Az LMP szerint több ezer, segélyét elvesztő munkanélküli jogorvoslatot követelhet

Egy törvényszövegezési hiba miatt akár több ezer olyan munkanélküli is lehet, aki jogorvoslatot követelhet, mert nem fogadta el a közmunkát és ezután elveszítette a neki járó segélyt - állítja az LMP.

2012.08.31 12:32MTI

Szél Bernadett pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben a foglalkoztatási és a szociális törvényeket is módosította a parlament annak érdekében, hogy a munkanélkülieknek kötelező legyen elfogadniuk a közmunkát.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik változtatás során azt írták elő, hogy a munkanélkülieknek akkor is el kell fogadni a felajánlott munkalehetőséget, ha az közmunka. Mindeközben egy másik paragrafus szerint a közmunka csak akkor megfelelő, ha annak során naponta több mint három órát utaznak az érintettek - mutatott rá.

Szél Bernadett ezt úgy értelmezte, hogy akár jogorvoslatot is követelhetnek azok, akiktől azután vonták meg a segélyt, hogy nem fogadták el a kevesebb mint napi három órás utazással járó közmunka-lehetőséget. A politikus kijelentette, miután ezekben az esetekben nincs törvényi alapja a segély megvonásának, a kormánynak vállalnia kell a felelősséget.

Elmondta: az LMP egy írásbeli kérdésben próbálta megtudni a nemzetgazdasági tárcától, hogy ez a hiba hány embert érint, a válaszból pedig az derült ki, hogy a minisztériumnak nincsenek erre vonatkozó adatai.

Az LMP szerint a kormány a közmunkásoknak nem teremti meg azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével közelebb kerülhetnek a nyílt munkaerőpiachoz - folytatta az ellenzéki politikus. Hozzátette, miután a közmunkások eltűnnek a regisztrált álláskeresők közül, automatikusan kizárják őket a foglalkoztatásra ösztöntő támogatásra jogosultak közül. A támogatások igénybevételéhez ugyanis általában három hónapos regisztrált álláskeresői státust írnak elő - hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy a közmunka napi működésében is zavarokat tapasztaltak. Elmondta, számos közmunkástól kaptak olyan leveleket, amelyekben arra hívják fel a figyelmet, hogy csúsznak a kifizetések, ezért nem képesek beiskoláztatni a gyermekeiket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.