Nem volt terror fenyegetettség

Szilvásy: az NBH a korábbi éveknél színvonalasabban végezte munkáját

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a korábbi éveknél színvonalasabban végezte tevékenységét - jelentette ki Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter pénteken, amikor bemutatta az NBH elmúlt évi munkájáról készített könyvet. Demeter Ervin (Fidesz) szerint viszont a botrányok éve volt 2007 az NBH-nál.

2008.05.23 14:14MTI

Mint mondta, az NBH egyik legfontosabb feladata volt a terrorizmus elleni küzdelem, annak ellenére, hogy Magyarország továbbra sem szerepel a terrorista célországok között. A társszervekkel a terrorizmus megelőzése érdekében kialakított együttműködés a miniszter elmondása szerint korábban soha nem látott mértékűvé vált tavaly. 

Hozzátette: az ország schengeni csatlakozásából fakadóan felértékelődött a magyar útlevél, ami megnöveli az illegális migráció elhárításában közreműködők - így az NBH - felelősségét is. Példaként hozta, hogy Afrikából - különböző terrorista szervezetek tagjaiként - többen érkeznének az országba azzal, hogy itt házasságot kössenek és letelepedjenek. 

Az NBH jelentős eredményeket ér el ennek megakadályozásában. Szintén fontos feladata volt az NBH-nak a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Az NBH tapasztalatai szerint a szervezett bűnözés törekszik arra, hogy beépüljön - a vállalatok tulajdonosi struktúráján keresztül - a gazdasági szférába. Keresi a közszférával, a politikusokkal, a döntéshozókkal a kapcsolatot az önkormányzati és a kormányzati szférában egyaránt. 

Az NBH-nak meg kell védenie ezeket a szervezeteket a befolyásolástól. A miniszter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az NBH a közelmúltban felderített egy olyan cselekménysort, amely során egy APEH-középvezető - pozícióját felhasználva - leállíttatta gazdasági társaságok vizsgálatait, a már kiszabott szankciókat pedig mérsékelte. 

Az NBH 2008. évi kiemelt feladata az uniós források felhasználásával kapcsolatos visszaélések, törvénytelen befolyásolások megakadályozása. Szilvásy György elmondása szerint az NBH jelentős sikereket ért el ezen a területen, több kormánypárti és ellenzéki városvezető levélben köszönte meg az NBH munkáját. 

A szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban a miniszter megjegyezte: 2006-tól és 2007 elejétől eltérően ma már nem élveznek politikai-társadalmi támogatást, és ez visszahat a tevékenységükre. Az NBH tapasztalata szerint a szélsőséges szervezetek egyre inkább összefonódnak a bűnözői körökkel, tagságuk több mint harmada már került összetűzésbe a törvénnyel. 

A miniszter a kémelhárításról szólva elmondta, hogy nőtt az ellenérdekelt titkosszolgálatok érdeklődése Magyarország iránt: elsősorban az EU- és NATO-tagsággal összefüggő információk megszerzésére törekednek, de érdekeltek különböző belpolitikai, gazdaságpolitikai vagy egyes konkrét társaságokat érintő információk megszerzésében is. A 2007-ben végrehajtott szervezeti átalakítás a kémelhárítás hatékonyságának növelését is szolgálta - jegyezte meg. 

Szilvásy György felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezés után hatékonyabban dolgozik az NBH, és "az illetéktelen kiszivárogtatás a minimumra csökkent", sem politikai párt, sem más szervezet irányába "nem mennek ki az információk". Laborc Sándor, az NBH főigazgatója elmondta: egyre többen választják ezt a szakmát, mind több a jelentkezők között a nő, és 1999-hez képest a nyelvtudással rendelkezők aránya a duplájára nőtt. 

2001-2007 között a hivatalból kimenő információk száma háromszorosára növekedett, míg a partnerszolgálatoktól érkezett információk, megkeresések megtízszereződtek, ami a bizalom jele - tette hozzá. A főigazgató beszámolt arról is, hogy 1999-hez képest az egy főre vetített úgynevezett "kitermelt információ" 76 százalékkal nőtt, ami szintén a szervezet belső hatékonyságának növekedését mutatja. A főigazgató arra, hogy kinevezése ellen tiltakozva az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának munkájában nem vesznek részt az ellenzéki képviselők, kijelentette: az NBH köteles, kész és kívánja is, hogy a parlamenti ellenőrzés során a munkájáról be tudjon számolni a bizottság előtt, és ő személy szerint is készen áll arra, hogy számot adjon munkájáról, vezetői tevékenységéről. 

Demeter Ervin (Fidesz), a nemzetbiztonsági bizottság tagja Szilvásy György által elmondottakra úgy reagált: megerősödött a véleményük, hogy a kormány politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, ezért - mint mondta - érthetően elégedett a miniszter a szolgálatok tevékenységével. 2007 a botrányok éve volt az NBH-nál, amibe belebukott a hivatal korábbi főigazgatója, Galambos Lajos - mondta a politikus. További botrányként említette az Egy-Másért alapítvány ügyét, a hivatal nagyszabású átszervezését. Ilyen körülmények között nem is végezhette jobban a munkáját az NBH, mint 2006-ban- tette hozzá.

Magyarország terrorfenyegetettségével kapcsolatban kiemelte: az nem változott tavaly, ebből adódóan ez nem is jelentett többletfeladatot az NBH-nak. Az ellenzéki képviselő szerint a nemzetbiztonsági védelem önkormányzatokra kiterjesztésében is tetten érhető a kormány törekvése, hogy politikai célokra használja a titkosszolgálatokat. Demeter Ervin emlékeztetett rá: a kormány ezen kísérlete botrányba fulladt, önkormányzatok is tiltakoztak ellene.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.