Németh Lászlóné nem adott választ

DK: már az Európai Bizottság is érdeklődik a Közgép iránt?

A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke a pártjához eljutott értesülésekre hivatkozva hétfőn azt állította, az Európai Unió csalás elleni hivatala után immár az Európai Bizottság is érdeklődik a Közgép Zrt. közbeszerzési megbízásai után, és tájékoztatást kért ez ügyben a magyar kormánytól.

2012.07.09 13:22MTI

Molnár Csaba sajtótájékoztatóján elmondta: írásbeli kérdéssel fordult a kormányfőhöz, arról érdeklődve, igaz-e az értesülésük, és ha igen, a kormány válaszol-e az unió legfőbb javaslattevő-végrehajtó testületének megkeresésére.

Orbán Viktor helyett Németh Lászlóné fejlesztési miniszter felelt, az említett kérdésekre azonban nem adott választ - közölte.

A DK alelnöke ebből azt a következtetést vonta le, az Európai Bizottság valóban gyanúsnak találja, hogy a Simicska Lajos egykori adóhivatali elnök tulajdonában álló építőipari vállalkozás közbeszerzések - köztük nagyrészt uniós pénzből finanszírozott megbízások - sorát nyeri el. Szerinte ellenkező esetben a kormány semmitmondó válasz helyett egyértelműen cáfolta volna értesülésüket.

A politikus - emlékeztetve arra, hogy korábban a DK fordult az unió csalás elleni hivatalához a Közgép állami megbízásai miatt - most elmondta: ismét felteszik a kérdést a miniszterelnöknek, és továbbra is választ várnak arra, hogy kért-e az Európai Bizottság tájékoztatást a kormánytól a Közgép szerződéseiről, pontosabban arról, hogy miért nyer el egyetlen cég ennyi megbízást.

Molnár Csaba arra is újból rákérdez, helytálló-e az a brüsszeli forrásból származó információjuk, hogy az EU/IMF-tárgyalások megkezdését is hátráltathatja "a közbeszerzések esetében fölmerült korrupciógyanú".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.