A vidéki közbiztonságtól vonnak el?

A Jobbik nem ért egyet a rendőrök fővárosba rendelésével

A Jobbik szerint Budapest a homoszexuálisok európai fővárosa lett, és a párt tiltakozik amiatt, hogy kétezer rendőrt vezényeltek vidékről a fővárosba a szombati melegfelvonulás biztosítására.

2012.07.07 12:00MTI

A "jobbérzésű" emberek felháborodásától kell óvni a melegfelvonulás résztvevőit, közben az adófizetők pénzén a vidéki közbiztonságtól vonnak el rendőröket - fogalmazott, hozzátéve, hogy emiatt megnövekedett a strandi lopások száma. Kijelentette: mivel a párt nem akar összeütközéseket, ezért "jobb híján" elmenekültek a fővárosból. 

Novák Előd a Balaton-átúszás indulási helyén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a közelgő olimpia miatt szeretnék ráirányítani a figyelmet a tömegsport, így az úszás fontosságára is, mert az hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Fontosnak nevezte, hogy a Balaton-átúszás és a hasonló tömegsport-teljesítmények váljanak társadalmilag elismertté. 

Ugyanakkor megjegyezte: egy átlagos családnak szinte megfizethetetlen egy fővárosi strand. "A magyar emberek sokkal inkább az adósságban úsznak, és nem a Balatonban" - fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a Jobbik aggódik a Balatonért, és reményét fejezte ki, hogy a luxushajólobbik érdekei - amelyek a Sió-csatorna megnyitását szeretnék elérni - nem írják felül a fürdőzőkét. 

Szólt arról is, hogy a párt civil szervezetekkel közösen a Hősök terén megemlékezést tart szombaton a 907. júliusi pozsonyi csata emlékére, amelyben Árpád fejedelem a többszörös túlerővel szemben megvédte a bajor seregektől a magyarságot. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy tartsanak állami megemlékezést is a győztes csata emlékére, és nagyon sajnálják, hogy a Hősök terén állami biztosítással csak a homoszexuálisok vonulhatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.