Szociálpolitika
Erzsébet-tábor: már 12 ezer hátrányos helyzetű gyerek jelentkezett
Az idén már csaknem 12 ezer hátrányos helyzetű gyerek jelentkezett Erzsébet-táborba, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egymilliárd forint értékben meghirdetett pályázati kiírásaira.
2012.07.03 13:44MTIMajthényi László, az Erzsébet-program projektvezetője kedden az MTI-nek a balatonberényi boksztáborban elmondta: a három hete indult táboroztatás egyes pályázataira még július 15-ig lehet jelentkezni. Az Erzsébet-táborokban szociálisan nehéz helyzetű gyermekek, határon túli fiatalok, tehetséges fiatalok, valamint gyermekjóléti intézetben élők nyaralhatnak minimális önerővel.
A gyerekek az első héten a többi között Balatonberény, Balatonszárszó, Csopak, Fonyódliget, Vajta és Zánka táborait vehették birtokba, a következő hetekben, augusztus 25-ig további négy helyen - Agárdon, Balatonszárszón, Fadd-Domborin, Mátrafüreden - várják az ország különböző pontjairól érkező diákokat - tette hozzá a projektvezető.
Szólt arról is, hogy tematikus táborokba is jelentkezhettek az általános iskolás és a középiskolás diákok 18 éves korig, ilyen például az alkotóművészeti, a népművészeti, a vitorlástábor vagy a különböző sporttáborok. A táborokban önkéntesek segítik a programok megvalósítását: az alapítvány önkéntes munkára meghirdetett felhívására túljelentkezés volt pedagógusokból és egyetemi, főiskolai hallgatókból - közölte Majthényi László.
Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó, az Erzsébet-program Tanácsadó Testületének tagja elmondta, hogy a hétfőn indult balatonberényi boksztáborban az ország 44 egyesületének képviseletében 244 nehéz anyagi körülmények között élő gyermek vesz részt. Hozzátette, a táborlakók július 7-ig a közös edzéseken elsajátíthatják az ökölvívás fortélyait, de a fő hangsúly a nyaraláson van. Sok olyan, nagy szegénységben élő iskolás jöhetett el az idén a Balatonra, aki még életében nem járt itt, és valószínűleg az idei szünideje is nyaralás nélkül telt volna el - fogalmazott.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program részeként szociális üdülésre összesen további 2 milliárd forint értékben írt ki pályázatot, ebből több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé.
A nyitott pályázatok a www.erzsebetprogram.hu oldalon érhetőek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06