Fiatalok, idősek, képzetlenek
Vágó Gábor: a Fidesz az LMP javaslatait terjeszti a kormány elé
A Lehet Más a Politika örül annak, hogy a Fidesz az LMP korábban megfogalmazott javaslatait terjeszti a kormány elé - értékelte a nagyobbik kormánypárt pénteki rendkívüli frakcióelnökségi ülése után elhangzottakat Vágó Gábor.
2012.06.22 15:28MTIAz LMP-s képviselő Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek arra a bejelentésére reagált pénteki sajtótájékoztatóján, hogy a párt védelmet kér a kormánytól az 55 év feletti, a 25 év alatti és a képzettséget nem igénylő munkakörben dolgozóknak, tehercsökkentést sürget az ötmillió forint alatti bevételű önfoglalkoztató mikrovállalkozásoknak, illetve azt kéri, a kabinet érvényesítsen területi elvet a beruházási adókedvezményeknél, a nehezebb helyzetben lévő régiókat segítve. Vágó Gábor úgy látja, hogy a Fidesz frakcióelnöksége által a kormány felé megfogalmazott kérésekben az LMP két hete bemutatott "Adórendszerváltást!" című programjának javaslatai jelennek meg.
Az LMP programjának egyik sarokköve, hogy a fiatalok, az idősek és a képzetlen munkaerő járulékait radikálisan csökkenteni kell - mondta. Hozzátette, hogy emellett javasolták az adózás egyszerűsítését is, mert a kis- és középvállalkozások számára komoly terhet jelent az adminisztráció. Kitért arra a felvetésükre is, amely szerint egy élhető vállalkozási környezetet kell létrehozni az önfoglalkoztatók számára. Ennek megteremtéséhez viszont csökkenteni kellene az eva kulcsát - mondta. Külön örömét fejezte ki amiatt, hogy az LMP csomagjához hasonlóan a Fidesz elképzelései között is megjelenik a területi elv.
Szavai szerint a két párt javaslatai között az a különbség, hogy amíg az LMP megmondta, hogy az egykulcsos adó eltörlésével és a társasági adó sávhatárának megemelésével finanszírozná javaslatait, addig a Fidesz nem közölte, hogy milyen forrásból és kivel fizettetné ki elképzeléseit. Vágó Gábor kijelentette: amíg nincsen rá pénz, addig "a fideszes javaslatok is csupán vágyálmok, (…) a tündérmese szintjén maradnak". Ennek kapcsán viszont annak a véleményének is hangot adott, hogy a büdzsé bevételi oldala viszont "finoman szólva is döcög", mert az Állami Számvevőszék véleménye szerint sincs alátámasztva a tervezett adóbevételek harminc százaléka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06