"Félrevezető sajtóhírek"
Nem jár hátránnyal az infarktusos betegek számára a várólista!
Nem érinti hátrányosan a sürgősségi ellátást igénylő infarktusos betegeket a várólistarendszer folyamatban lévő átalakítása - szögezte le az egészségügyi államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2012.06.21 18:58MTIA Magyar Nemzet csütörtökön azt írta: a szakma tiltakozik az ellen, hogy hamarosan az infarktusos betegeket is központi várólistára kell helyezni, "hiszen az akut infarktusnál minden perc számít".
A lap közlése szerint a jogszabály tételesen felsorolja azokat a beavatkozásokat, amelyeknél központi várólistarendszert kell alkalmazni, és ezek között szerepel a koszorúér-tágítás, az infarktus korszerű terápiája is, függetlenül attól, hogy sürgősségi vagy megelőzési indokkal végzik. A lapnak nyilatkozó Tomcsányi János, a szakmai kollégium kardiológiai tagozatának elnöke elmondta, hogy a tárcához fordultak ebben az ügyben, de választ nem kaptak.
Az egészségügyi államtitkárság erre reagálva határozottan visszautasította a "félrevezető sajtóhíreket", és leszögezte: a július elsejétől életbe lépő országos várólista-nyilvántartási rendszerről szóló jogszabálytervezet a várólista átláthatóságát és az ellátásokhoz való hozzáférés igazságosságát biztosítja. A tervezet előkészítésében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetésével az érintett intézmények is részt vettek - tették hozzá.
Azért, hogy - átláthatóság és a betegek érdekében - nyomon követhetőek legyenek a várólistasorrendtől eltérő ellátási esetek, az országos várólista-nyilvántartásba az akut eseteket is fel kell venni. Ez viszont a beteget ellátó orvosoknak nem jelent további adminisztrációs feladatot, hiszen a betegfelvételi adatok automatikusan a várólistára kerülnek. Ezen felül nem jelentheti a beteg azonnali ellátásának akadályát "a vonatkozó miniszteri rendelet folyamatban lévő módosítása szerinti dokumentálási kötelezettség sem, mivel azt természetesen az életmentő beavatkozás elvégzését követően is el lehet végezni" - tették hozzá.
Az egészségügyi államtitkárság - mint fogalmaztak - továbbra is a betegek érdekeit tartja szem előtt, ennek megfelelően hozza meg intézkedéseit. Ezt szolgálja az a tervezet, amely a várólistás ellátások körének pontosításával egyidejűleg három ellátással - többek között a szívkoszorúér-tágítással történő szívinfarktus-kezeléssel - bővíti a teljesítményvolumen-korlát alól mentesített ellátások körét. Annak érdekében viszont, hogy ezek a nagy értékű ellátások ne terheljék indokolatlanul az Egészségbiztosítási Alapot, "elengedhetetlen valamennyi ellátás adminisztrálása" - tették hozzá.
Az államtitkárság a közleményben kiemelte: az egészségügyi ellátórendszer átalakítása jelenleg folyamatban van. A hatékonyabb és magasabb színvonalú betegellátás, valamint "az egészségügyi ellátórendszerben rendelkezésre álló kapacitások racionálisabb kihasználása érdekében újra meghatározzák a kórházak feladatait". Mindezektől pedig végeredményben azt várják, hogy a várólisták rövidülni fognak - hangsúlyozták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06