Az új büntető törvénykönyvről
Az LMP szigorúbban büntetné a természetkárosítást
Szigorúbban büntetné az LMP a természet- és környezetkárosítást, valamint a géntechnológiai visszaélést az új büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslataiban - erről Jávor Benedek és Schiffer András, az ellenzéki párt politikusai beszéltek vasárnapi sajtótájékoztatójukon, Budapesten.
2012.06.17 12:40MTIJávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a vörösiszap-katasztrófára, a tiszai ciánszennyezésre és a hazai "GMO-botrányokra" utalva úgy vélte, Magyarországon az elmúlt két évtizedben több olyan katasztrófa is történt, amelyek bizonyították, hogy a hazai környezetvédelmi intézményrendszer és szabályozás nem képes hatékonyan megakadályozni a természeti erőforrások tönkretételét.
Az LMP ezért a korábban már megfogalmazott javaslatait módosító indítványként nyújtotta be az új Btk.-ról szóló törvényjavaslathoz, és azt reméli, hogy a kormányoldal is támogatja majd ezeket - tette hozzá.
Schiffer András közlése szerint egyrészt azt javasolják, hogy környezet- és természetkárosítás esetében a hivatalos személyek felügyeleti, illetve ellenőrzési kötelezettségének megszegését is büntessék, másrészt pedig egy új tényállás, a hivatalos eljárás körében elkövetett veszélyeztetés bevezetését is kezdeményezik. Ez utóbbival kapcsolatban hozzátette: a büntetőjognak reagálnia kell a vörösiszap-katasztrófához hasonló esetekre, amikor megelőzhető lenne a szerencsétlenség, ha egy hivatalos személy teljesíti a kötelességét.
Emellett - folytatta - az LMP a géntechnológiai visszaélés esetében is szigorúbb szabályozást javasol, és a kormányzati előterjesztéssel szemben ezt nem egyszerű igazgatásrendészeti cselekményként, hanem környezetvédelmi bűncselekményként értékelné. Mint mondta, ezzel kapcsolatos módosító javaslatuk kiterjed a GMO-növényekből előállított termékekre, valamint az ártalmatlanítással és a termékek megjelölésével kapcsolatos szabályszegésekre, illetve büntetné a gondatlanságot és az előkészületet is, továbbá magasabb büntetési tételeket vezetne be.
Jávor Benedek, a fenntartható fejlődésről szóló jövő heti brazíliai, Rio+20 konferenciára utalva hangsúlyozta: az egyezmények semmit sem érnek, ha nem rendelünk melléjük olyan törvényi, intézményi garanciákat, amelyek kikényszerítik a szándékok megvalósulását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06