Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak
Kiürítették a zirci kórház egy részét
Kiürítették a zirci kórház egy részét szombaton abban a katasztrófavédelmi gyakorlatban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott. A szituációs gyakorlaton a betegek egy része is részt vett.
2012.06.16 17:55MTIA feltételezett helyzet szerint a kórházba víz tört be, így az épületet ki kellett üríteni; nem sokkal később a víz betört a vegyszerraktárba is, onnan mérgező gázok szabadultak fel, így a kiürítés még nehezebb körülmények között folytatódott. Az elképzelt balesetben többen "megsérültek", őket a gyűjtőponton osztályozták sérülésük súlyossága szerint, majd az első ellátás után tovább irányították őket a fogadó kórházba.
A szituációs gyakorlatban a kórház valódi betegeinek egy része - akinek állapota megengedte és hozzájárult - is részt vett.
Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője elmondta, azért fontosak ezek a gyakorlatok, mert ilyen veszélyhelyzeteket számítógéppel nem lehet gyakorolni. Fontosnak nevezte azt is, hogy csak ezeken a gyakorlatokon tud több szervezet (mentők, tűzoltók, katasztrófavédők, önkéntesek) együtt dolgozni, és szerezhet tapasztalatot a közös munkáról.
A szeretetszolgálat munkatársai három napot töltenek a bakonyi városban, péntektől vasárnapig 194 önkéntes kap oktatást, képzést, és vesz részt a szombati gyakorlatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06