A jó lovas katonának...

Négyezer betöltetlen hely van a honvédségnél - de nincs rájuk pénz

Mintegy 4000 fős létszámhiánnyal üzemel a honvédelmi rendszer - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tartott éves beszámolójában.

2012.05.31 15:12MTI

A miniszter elmondta, jelentkezők lennének ezekre a posztokra, de nincs pénz a foglalkoztatásukra.

Hozzátette: a tárca ugyanakkor elkötelezett a honvédség megerősítésében és a katonai képességek fejlesztésében. Az önkéntes tartalékos rendszerben például már háromezren vesznek részt; a kormány döntése értelmében pedig idén sikerült megállítani a honvédelmi költségvetés további csökkenését.

Felidézte, hogy 2016-tól a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékával emelkedik évente a költségvetés. A kormány 2022-re a GDP 1,39 százalékában garantálja a haderő fejlesztésére és fenntartására fordítható költségvetési támogatás összegét - fűzte hozzá.

A beszámolóban a tárcavezető megemlítette, hogy az elmúlt időben fejlesztették a honvédelmi szervezetet és csökkentették a bürokráciát; sikerült több ponton is megtakarítást elérni, mint például a Gripen, illetve a kanadai pilótaképzés szerződésének újratárgyalásával.

Sikernek nevezte a Honvédkórház átvételét, a Hadik-terv kialakítását, valamint a honvédségi ingatlanok számának csökkentését.

A NATO-műveletek terén továbbra is az afganisztáni és koszovói, az EU-műveletek terén pedig a bosznia-hercegovinai feladatvállalás során fejti ki a legnagyobb erőfeszítést a honvédség.

A következő két év feladata az alapok megszilárdítása és az építkezés megkezdése: az év második felében elkészül a tárcának a 2013 és 2022 közötti évekre vonatkozó hosszú távú stratégia terve, amely meghatározza a fejlesztési feladatokat és a kockázatokat.

Elengedhetetlen - egyebek mellett - a helikopterprogram végig vitele, a katonai kibervédelmi képesség kialakítása, a műszaki eszközök, a járművek cseréje, az egyéni felszerelések biztosítása, fejlesztése, és 2014-ig folyamatos feladat a nyolcezres létszámúra tervezett önkéntes tartalékos állomány teljes feltöltése is - mondta Hende Csaba.

A miniszter a bizottság tagjainak kérdésére válaszolva elmondta: az új életpályamodell bevezetése mintegy 14 milliárd forintot emészt majd fel.

Jámbor Nándornak, a Jobbik képviselőjének kérdésére válaszolva elmondta: a balti államok légtérvédelmét egy litván bázisról végzik majd a magyar Gripenek, amelyekből négy darab állomásozik négy hónapig az északi államban. A balti államok ezért jelenleg kétmillió, majd 2015 után már ötmillió eurót fizetnek a járőrözésben részt vevő országoknak - tette hozzá.

Iváncsik Imre, a bizottság szocialista alelnökének kérdésére válaszolva elmondta: összesen 1,5 millió dollárral támogatja Magyarország az afgán haderőt; a pénzt 500 ezer dolláros részletekben három év alatt fizetik ki - fűzte hozzá.

Az alelnök kritizálta a szolgálati nyugdíjrendszer eltörlését és a katonai titkosszolgálatok összevonását. "És különösen bántónak tartom azt az eljárásmódot, ahogy ezt az átalakítást végrehajtották" - fűzte hozzá az összevonásra utalva.

A bizottság második napirendi pontként az afganisztáni szerepvállalásról szóló jelentést egyhangúlag támogatta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.