Tarol a köznevelési és a szakképzési törvény?
A szakszervezetek szerint szeptember 1-jén összeomlik a közoktatás
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény.
2012.05.31 12:25MTIGalló Istvánné, a PSZ elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke csütörtökön, a SZEF által rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnapra szervezett demonstráción a részt vevő szakszervezetek annak a követelésüknek adnak majd hangot, hogy az érintett törvények bevezetését egy évvel halasszák el.
Álláspontja szerint a törvények hatályba lépésének elhalasztására azért van szükség, hogy a kormányzat és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek konszenzusra jussanak az átalakítás legvitatottabb pontjaiban.
Galló Istvánné szerint a közoktatási és a szakképzési törvény technikailag rossz és végrehajthatatlan, és a közoktatási helyettes államtitkár korábbi sajtónyilatkozata szerint a törvényekhez kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletek csak szeptemberben jelennek meg. A törvények életbe lépésének elhalasztása a kormány számára "nagyon jó menekülési útvonal lenne arra, hogy ne bukjon bele ebbe a fiaskóba" - mondta.
Közlése szerint az önkormányzati intézmények átvétele és a kötelező óraszámok esetleges emelése várhatóan pedagóguselbocsátásokhoz vezet. Példaként említette: a kötelező óraszám két órával történő emelése a közoktatás rendszerében 11 ezer álláshely megszüntetését jelenti. A 16 éves korig tartó tankötelezettség 4.900, az általános iskolát végzettek mintegy 50 százalékának szakképzésbe irányítása több mint 7 ezer álláshely megszüntetését prognosztizálja.
Galló Istvánné elmondta: vitatják az egész napos iskola megvalósítását, az oktatási intézmények egyházi kézbe adását, valamint azt, hogy hároméves kortól mindenki számára kötelező legyen az óvoda.
Hozzátette, a pedagógus-életpályamodell ugyan keresetnövekedést ígér, ugyanakkor nincs még egy olyan foglalkoztatási csoport, amely tagjainak feladatra való alkalmasságát ennyiszer vizsgálnák meg pályájuk során.
Tittmann János (MSZP), Dorog polgármestere arról beszélt, hogy a közoktatási rendszer tervezett átalakítása ellentmondásban áll az önkormányzatiság alapelvével, és elhamarkodott volt annak előkészítése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06