"Félroncs" autók és bizonytalan tarifák
Tarlós rendezné a taxisok helyzetét
A főpolgármester álláspontja szerint rendezni kell a taxisok ügyét, nem megoldás, hogy az érintettek egy része "tulajdonképpen félroncs autókon és bizonytalan tarifákon" szállíthat.
2012.05.29 15:38MTITarlós István egy más témában tartott keddi sajtótájékoztatón kijelentette: a taxisok ügyével foglalkozni kell, mert tíz éve nem tette azt meg senki. A hétfői taxismegmozdulásra utalva elmondta, akik úgy gondolják, hogy csak kétszáz felvonuló érintett szempontjai számítanak, azok megfeledkeznek a kétmillió budapesti szempontjairól. Megfogalmazása szerint a taxisoknak is az az érdekük, hogy ne lehessen többféle tarifával, "akármilyen roncsokkal" forgalmat szervezni.
A városvezető kitért arra is, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is egyeztetéseket folytatnak az érdekeltekkel, "azonban, akik azt kérik, hogy a rendezésre hét év türelmi idő után kerüljön sor, azok nem ezen a világon élnek".
A Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) hétfőn a taxisok munkakörülményei és jogai rendezéséért szervezett figyelemfelhívó demonstrációt, a sofőrök jelképesen eltemették hivatásukat és járműveiket. Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: már egy évvel ezelőtt petícióban követelték a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőitől, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint hatezres létszámát, és vezessék be a taxisokat ellenőrző rendszert.
Hozzátette: 6.221 jármű rendelkezik taxiengedéllyel, ezekkel az autókkal csaknem nyolcezer ember dolgozik, és a gépkocsiknak 328 taxiállomás 1400 férőhelyén kellene osztozniuk.
Kapcsolódó írások:
- Kerékpárúton ütötték el a gyerekeket
- Megépül a Győr-Bécs kerékpárút utolsó hiányzó szakasza
- Gyermeket gázolt a kanyarodó busz a kerékpárúton
- Egészség mindenek felett: bicikliút épül az atomerőműig
- Kerékpárút kétszáz millióért Szolnok és Martfű között
- Újabb kilométereket kaptak a bringások a kerekek alá Dunakeszin
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06