Rágalmazás gyanúja merült fel
Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Az Országgyűlés hétfőn, rágalmazás gyanúja miatt felfüggesztette a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát.
2012.05.21 19:52MTIA parlament mentelmi bizottsága az elmúlt évek gyakorlatára hivatkozva azt javasolta, hogy ne függesszék fel a magánvádas eljárásban érintett képviselő mentelmi jogát, ám a Ház ennek ellenére hozzájárult ehhez: a kormánypárti képviselők mellett a mentelmi jog eltörlését szorgalmazó Jobbik is a felfüggesztés mellett szavazott.
A mentelmi bizottság tájékoztatása szerint Staudt Gábor ellen a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. és annak vezetője, Horváth József tett feljelentést egy február 29-i sajtótájékoztató miatt, amelyen az ellenzéki politikus - a testület ismertetése alapján - több rendbeli, bűnszervezetben elkövetett gazdasági és egyéb bűncselekményekkel gyanúsította a temetkezési intézetet. A bizottság szerint a jobbikos képviselő arról is beszélt, hogy Horváth József korábbi cégénél, a Szentendrei Városi Szolgáltató Zrt-nél különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúja miatt rendeltek el nyomozást 2011 decemberében. Staudt Gábor ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: "személyi összefonódások is lehetnek, a két cég eljárásai ugyanis meglepően sok hasonlóságot mutatnak, ezért mindenféleképpen ki kell vizsgálni, hogy a két ügy összefügg-e, illetve vannak-e közös személyi felelősök".
A testület megjegyzi, a képviselőt feljelentők becsületsértőnek tartják Staudt Gábor kijelentéseit, amelyek jelentős érdeksérelmet okoztak számukra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06