Személycserék a kormányban

MSZP: Orbánnak és Matolcsynak kéne mennie

Az MSZP szerint a bejelentett kormányátalakítás elhibázott, helyette Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kellene távoznia.

2012.05.11 11:17MTI

Horváth Csaba, a szocialisták alelnöke pénteken sajtótájékoztatón kérdésére válaszolva azt mondta: a kormányfő reggeli rádióinterjújából a legfontosabb, a távozásáról szóló bejelentés elmaradt. Noha - folytatta - az MSZP megítélése szerint az ország állapotáért leginkább Orbán Viktor és Matolcsy György felelős, ezért nekik kéne menniük a kormányból, hogy megtörténhessen a szükséges gazdaságpolitikai fordulat.
   
"Amikor a fejétől bűzlik a hal, nem a farkát kell lecsapni, hanem a fejét" - fogalmazott. Szerinte ennek hiányában csak "parasztvakításnak" értékelhető, hogy több, eddig is felelős tisztséget viselő fideszes politikus helyet cserél, ám ettől nem várható érdemi változás a kormányzati politikában.
   
Orbán Viktor péntek reggel jelentette be, hogy Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár Jánosnak így le kell mondania hódmezővásárhelyi polgármesteri posztról. Őt Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén. Június 1-jétől pedig Varga Mihály lesz Fellegi Tamás utódja, tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.