Kunhalmi gyengének tartja az államtitkárságot
Egyest adott az MSZP a kormány oktatáspolitikájára
Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja közölte: megbukott a kormány oktatáspolitikája, gyenge a területért felelős államtitkárság.
2012.04.29 12:48MTIAz ellenzéki politikus szerint Hoffmann Rózsa államtitkárnak ismét be kell nyújtania lemondását, mert gyenge az érdekérvényesítő képessége, és már nem is ő irányítja az oktatáspolitikát – tette hozzá.
Kunhalmi Ágnes álláspontja szerint a kormány oktatásügyben tett ígéretei hamisak, megvalósításukat nem gondolja komolyan. A szektorból pénzkivonás folyik, hiszen az idén 40 milliárd forinttal jut kevesebb oktatási célokra, mint egy évvel korábban – tette hozzá.
A szocialista politikus szerint további forráskivonást jelez előre, hogy az oktatásért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztériumának az idén további 6,7 milliárd forintot kell megspórolnia.
Kunhalmi Ágnes szerint a pedagógus életpályamodell kezd megbukni. A szaktárca halasztásról beszél, ám ebből végül nem lesz semmi, hiszen nincs rá pénz – vélekedett az ellenzéki politikus.
Az MSZP szakpolitikusa hozzátette: az oktatási intézmények államosítása is kezd kérdőjelessé válni, hiszen ez sok százmilliárd forintba kerülne, miközben megszorításokat jelent be a kormány.
Kunhalmi Ágnes szerint kérdéses, hogy az állam miből fogja finanszírozni a 3 éves óvodáztatást, az egész napos iskolát és a mindennapi testnevelést.
Az ellenzéki politikus bírálta a felsőoktatás átalakításra tett kormányzati lépéseket is. Elmondta: 40 milliárd forintot már kivontak, de további keretszám-csökkentés várható, az állam pedig kivonul egyebek mellett a közgazdász- és jogászképzésből is.
A kormányzat kivonulását bizonyítja véleménye szerint a Diákhitel 2 is. Rámutatott: a felelősséget a hallgatókra hárítja az állam, miközben az oktatás finanszírozásában is óriási hiányt generál.
Kunhalmi Ágnes szerint ugyanakkor az összes felsőoktatási szolgáltatást államosítani akarják, köztük a büféket, sportlétesítményeket és kollégiumokat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06