Csak technikai jellegű kérdések maradnak

Navracsics: a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak

Navracsics Tibor szerint egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, tálcán kínálta a lehetőséget a vitákra, azonban úgy tűnik, a Magyarországgal szembeni vádak elporlanak, és csak technikai jellegű kérdések maradnak.

2012.04.29 09:43MTI

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a kormány elmúlt két évének mérlegéről nyilatkozott az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának.
   
Kifejtette, nagy dilemma volt már 2010-ben is, hogy mit tegyen a kabinet: inkább lassabban haladjanak, és így a 2014-es választási kampányban azzal a váddal kelljen szembenézniük a saját választópolgáraik előtt, hogy "volt négy évünk, és mégsem oldottunk meg mindent, amire felhatalmazást kaptunk", vagy pedig vállalják annak kockázatát, hogy gyorsan cselekszenek, több hibát vétenek, de "2014-ben tiszta lelkiismerettel állunk a választóink elé azzal, hogy amit ránk bíztak, azt elvégeztük".
   
A magyar átalakítások nemzetközi visszhangjáról szólva Navracsics Tibor úgy vélekedett: Magyarország ma egy olyan Európai Uniónak a tagja, amely "a gazdasági válsággal nem tudván mit kezdeni keres valami olyan témát, ahol úgy gondolja, hogy - rosszmájúan ezt nevezhetjük pótcselekvésnek is - fel tud mutatni eredményeket valakivel szemben". Ilyenkor egy olyan nagy intézményi átalakítás, mint a magyar, "gyakorlatilag tálcán kínálja a lehetőséget a vitákra" - mondta. Hangsúlyozta, hogy bár sokaknak nyilván úgy tűnik, szócséplés zajlik, de az Európai Bizottság szerdai döntése is azt mutatja: igenis van értelme ezeknek a vitáknak, annak, hogy "szívósan, újra és újra elmondjuk az érveinket, mert ezek az érvek hatnak".
   
"Az a rengeteg kifogás, amellyel a tavalyi év óta szembe kellett néznünk az Európai Bizottság vádjai kapcsán, azok két-három kivételtől eltekintve gyakorlatilag elenyésztek, és az Európai Bizottság elfogadta az érveinket" - mutatott rá a tárcavezető, kifejtve: mára oda jutottunk, hogy elfogadták a jegybanktörvénnyel, az adatvédelmi szabályozással, valamint az igazságszolgáltatással kapcsolatos magyar érveket, és csak két kérdésben - az adatvédelmi hatóság vezetőjének személye és a bírák nyugdíjazása ügyében - fordulunk bírósághoz.
   
"De ezek már technikai kérdések. Tehát az (...), amit eddig velünk szembeszegeztek, hogy Magyarországon veszélyben van a jegybanki függetlenség vagy az igazságszolgáltatás függetlensége, úgy tűnik, hogy ezek a vádak elporlanak, és marad két technikai jellegű kérdés, amelyben majd a bíróság kimondja a végső szót" - összegezte.
   
A miniszterelnök-helyettes az elmúlt időszakot mérlegelve közölte: amin javítana, az az, hogy több konzultációt folytatna, és nagyobb nyitottságot mutatna.
   
Navracsics Tibor szavait azzal zárta, hogy meggyőződése szerint a kabinet megtalálta a kiutat, "csak még az elején vagyunk a kifelé vezető útnak. Úgy gondolom, jó úton járunk, és a konszolidáció meg fogja hozni az eredményeit".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.