Lobbi az uniós forrásokért

Szócska nagyobb támogatást szeretne az egészségügynek a törvényhozásban

Az egészségügyi államtitkárság képviselői az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén jelezték: ahhoz, hogy az egészségügyi fejlesztésekre a 2014-2020-as időszakban is legyenek uniós források, a következő hónapokban az egészségügynek nagyobb támogatást kell kapnia az Országgyűlésben.

2012.04.25 12:24MTI

Szócska Miklós államtitkár a bizottság képviselőinek segítségét kérte, hogy a jogalkotási, uniós költségvetési tervezési időszakban az egészségügy ne csak áttételesen, hanem "megfelelő súllyal" jelenjen meg a dokumentumokban.    

Mint az államtitkárság főosztályvezetője, Balogh Tamás kifejtette: a jelenlegi uniós elvárás szerint a tagállamoknak a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat fókuszáltan kell felhasználniuk. Az országok kompetenciája dönteni ezekről a kiemelt ágazatokról. Így az egészségügyi fejlesztésekhez akkor lehet továbbra is uniós források igénybe venni, ha a kormány, illetve a döntéshozók úgy foglalnak állást, hogy Magyarország részéről ebbe a négy támogatandó terület közé be kívánják emelni az egészségügyet - mutatott rá.    

Az államtitkár kiemelte: mostanra sikerült "megnyugtatóan" rendezni az uniós források felhasználását, ugyanakkor vannak még olyan 2010 előtti döntések, amelyeknek következményeivel most kell szembenézniük, vannak programok, amelyek nem mennek végbe. Korábban ugyanis, mindenféle rendszerstratégia alapján döntöttek az uniós források elosztásáról, így például rendelőintézetek földrajzi helyéről, de olyan is előfordult, hogy az intézmények progresszivitási szintjeinek meghatározásakor az intézményvezetők terveit, "szándéknyilatkozatait" vették alapul - tette hozzá.    

Szócska Miklós a fejlesztési forrásoknak köszönhetően megvalósult intézkedések közül egyebek mellett az alapellátás és a fekvőbeteg-ellátórendszer fejlesztését emelte ki, a legjelentősebb folyamatban lévő programok közül pedig a hiányzó rehabilitációs ellátások kialakítását, továbbá az onkológiai ellátás erőforrás koncentrációját. Utóbbinak köszönhetően a központosított onkológiai ellátórendszer teljes feltételrendszere hamarosan kialakul - hangsúlyozta.    

Hozzátette, szintén fejlesztési források révén számos népegészségügyi program várható a jövőben és elkezdődnek az egészségügyi fejlesztések is. Ezen felül folyamatban vannak az emberierőforrás-fejlesztési programok is. Ezekről az intézményvezetőkkel is folyamatosan egyeztetnek, annak érdekében, hogy az egészségügyi átszervezések nyomán senki ne maradjon munka nélkül - hangsúlyozta az államtitkár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.