Jót akarnak?

Európa hallgat

Az EU nehezen érthető, bürokratikus szervezet hétféle döntéshozatali eljárással, törvények helyett nemzetközi szerződésekkel és irányelvekkel, amelyek ráadásul sokszor olyan dolgokról szólnak, amelyek a magyar választókat - önhibájukon kívül - nem érinthetik. Néha azt látjuk, hogy nekiesnek a magyar kormányfőnek Brüsszelben és Strasbourgban, többnyire jogosan, néha meg ok nélkül, most pedig azt, hogy a Bizottság elvenne tőlünk 150 milliárd forintot. Nem csoda, ha egyre kevesebben szeretik őket.

2012.02.27 14:50sabater - ma.hu

Legyen akár elkötelezett Európa-párti, kritikus bal- vagy jobboldali, esetleg kifejezetten EU-ellenes beállítottságú ez a magyar szavazó, abban azért mindenki egyetért, hogy jobb 150 milliárd forintnak megfelelő eurót megkapni, mint nem. A képlet így elég egyszerűvé válik: Magyarországgal kitolt az Európai Unió. Az átlagos magyar választó azt még talán érti, hogy Magyarország felelőtlenül bánik a pénzével, és ezért lengette be a büntetést az Európai Bizottság, de ennél többet aligha. És ez nem az ő hibája.

Az Európai Unió, amely annyira érzékeny a kommunikációjára, hogy az utolsó újonnan felépített homokvár mellé is kötelezően ki kell rakni, hogy „a projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg”, most mintha elfelejtett volna beszélni hozzánk. Holott az Uniónak igaza van: Magyarország 2004 óta nem tudja beosztani éves költségvetését úgy, hogy hiánya 3%-kal legyen. Ezzel az általunk is aláírt szerződéseket sértjük meg, és ha 2011-ben a hiány leszorítása sikerült is, ez nagyrészt egyedi bevételeknek (különadók és magánnyugdíj-megtakarítások államosítása) volt köszönhető. Így aztán jövőre vért kell izzadnunk, ha tartani akarjuk a hiányszintet. Ezt nem látja biztosítottnak Európa.

Nyilvánvaló, hogy sokat segített volna, ha Orbán Viktor durcás kisgyerek módjára nem veszik össze minden létező európai vezetővel, aki nincs oda attól, ha a magyar kormánypárt uniós jogszabályok tömkelegét sértve gyűri maga alá a demokráciát, sőt, még jobb lett volna, ha nem ad erre okot sem. Ugyanakkor több mint valószínű, hogy ugyanennek a pénzösszegnek a zárolásával a szocialistákat is megfenyítette volna Olli Rehn pénzügyi biztos, ha ők lennének kormányon – már csak azért is, mert a baloldal kormányzása sem a pénzzel való felelős bánásmódról lett híres. Persze Orbán mutogathat külföldre, vizionálhat baloldali összeesküvést Magyarország ellen, mondhat saját szavazói számára meggyőző euroszkeptikus mondatokat, ezt végső soron ő szúrta el.

Meg az EU, ami elfelejti elmagyarázni a magyar választóknak, mit miért csinál. És ha a magyar parlamentben már két olyan párt ül (a Fidesz és a Jobbik), amelyek közül a nagyobbik esetenként, a kisebbik nyíltan és radikálisan EU-ellenes szólamokat használ, akkor lehet, hogy a magyar választók is kiábrándulnak a szervezetből. Abból, amely egyébként háromszor annyi pénzt biztosít Magyarország számára minden évben, mint amennyit befizetünk – hogy olyan előnyökről ne is beszéljünk, mint a szabad határátlépés, az egyetemek közötti csereprogramok vagy a könnyű külföldi munkavállalás. A legutóbbi felmérés szerint hazánk fiainak és lányainak kevesebb mint fele tartja hasznosnak egyébként hasznos EU-tagságunk.

Ez nem is meglepő akkor, ha az EU meg sem próbálja elmagyarázni a magyar választóknak, mit miért tesz. A magyarok többsége – okkal – még azt sem tudja, mi az a költségvetési hiány, és persze ennek nem az az oka, hogy butábbak lennénk más nemzeteknél: valószínűleg a németek sem tudják. Hanem az, hogy nem mindenki gazdasági-politikai szakértő: vannak lakatosok, pizzafutárok és kulturális antropológia-professzorok is rajtuk kívül. Ha pedig az EU 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásról beszél felelőtlen gazdálkodás helyett, ha képtelen három bárki számára érthető szóban elmagyarázni, miért büntetnének bennünket, sőt, ha nem is törekszik erre, ne lepődjön meg, ha az EU-ellenességgel kamányoló politikusok népszerűsége egyre emelkedni fog. A többség jelenleg azt látja, hogy hazánkat szégyenpadra ültetik, és nem biztos abban, okkal vagy ok nélkül teszik-e ezt.

Az EU jót akar: elsősorban magának, azonban a klubnak mi is tagjai vagyunk. Ha Magyarország, Görögország vagy Olaszország bedől, azzal az egész közösség rosszul jár. Az Unió nem a csődünkre játszik, hanem fegyelemre akar nevelni bennünket, és most egy magasabb sebességre kapcsol. Csak sajnos úgy jár, mint az apuka, aki anélkül fenyeget a nadrágszíjjal, hogy elmagyarázná, miért teszi. És bár nem vagyunk a gyermekverés pártján, azért lehet egy szülő indokkal ideges; de ha nem teszi ezt világossá, könnyen lehet, hogy megutáljuk. Ezt a lehetőséget pedig nem kellene az EU-nak kockára tennie.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.