Azért a víz az úr
Foggal-körömmel kiáll a földvagyonért a kormány?
A kormány megvédi a magyar föld- és vízvagyont, amit az új alaptörvény is garantál - reagált a Fidesz szóvivője közleményben Apáti István (Jobbik) szerdai kijelentéseire.
2012.02.15 14:49MTISelmeczi Gabriella kommünikéjében úgy fogalmaz: a kormány "a józan ész keretein belül" folytatott tárgyalások után mindenkivel olyan megállapodásokat köt, amelyek megfelelnek a nemzeti érdekeknek. A Jobbik viszont napról napra azt bizonyítja, hogy soha, semmiről nem hajlandó megállapodni senkivel, ezért nem is veszi őket senki komolyan - tette hozzá a kormánypárti politikus.
Apáti István szerdán arról beszélt: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Nemzetközi Valutalap (IMF) alapokmányának kihirdetéséről szóló 1982-es törvényerejű rendeletet, amelynek értelmében az IMF-et nemzetközi szervezetként pluszjogosítványok illetik meg az adózás, a diplomáciai mentesség, vagy a tulajdonszerzés területén is. Apáti István rámutatott, a rendelet alapján az IMF korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, cégeket, sőt akár termőföldet is Magyarországon, a Jobbik éppen ezért attól tart - mondta-, hogy a kormány "fel fogja áldozni" az IMF-nek a magyar föld- és vízvagyont az államadósság csökkentése érdekében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06