Dux László január végéig marad a posztján

Kis Norbert lesz az új felsőoktatási helyettes államtitkár?

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem programját kidolgozó Kis Norbert lehet az új felsőoktatási helyettes államtitkár.

2012.01.19 15:41MTI

Információk szerint Dux László jelenlegi felsőoktatási helyettes államtitkár január végéig marad a posztján, az új felsőoktatási vezető ezt követően veszi át a területet.
   
Kis Norbert csütörtökön azt mondta: valóban folynak ilyen tárgyalások a Nemzeti Erőforrás Minisztériumával, és ezek a végső szakaszban vannak.
   
Dux László megbízatása január 28-án jár le, addig meg fog történni a vonatkozó bejelentés - jelezte.
   
Kis Norbert feladata miniszteri biztosként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításáról szóló kormányhatározat végrehajtásának tárcaközi 
koordinálása, illetve az átalakulással kapcsolatos ügyek egyeztetésére létrejött tárcaközi munkacsoport vezetése volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem - amely egy egyetem, egy főiskola és egy egyetemi kar egyesülésével jött létre - 2012. január 1-jén kezdte meg működését.    
   
Dux László lemondása január 5-én került nyilvánosságra.
   
Az oktatásért felelős államtitkárságon akkor a lemondás okáról azt a tájékoztatást adták, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár eredetileg is abban állapodott meg Dux Lászlóval, hogy a helyettes államtitkár az új felsőoktatási törvény megalkotásáig vállalja a feladatot, azután pedig visszatér az egyetemi katedrára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.