Le a "pártkomisszárokkal"!

A MSZP "teljes mértékben egyetért" Bárándyval

Az MSZP országgyűlési frakciója "teljes mértékben egyetért" Bárándy Gergellyel, akinek gondolatait megismételve hétfőn közölte: ha lehetősége lesz rá, az MSZP mindent megtesz majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált "pártkomisszárokat" eltávolítsa posztjukról.

2012.01.09 10:50MTI

Múlt pénteken a szocialista Bárándy Gergely közleményben írt arról, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnöke, Handó Tünde, "a miniszterelnök családi barátja" "megkezdte a teljes hatalomátvételt az igazságszolgáltatásban", ezért a szocialista politikus kilátásba helyezte, hogy "az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált pártkomisszárokat eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk; aki pedig közülük bizonyíthatóan politikai megrendelések alapján végzi munkáját, nem kerülheti el a felelősségre vonást".
   
A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) visszautasította Bárándy Gergely kijelentéseit, mert a szervezet szerint "a magyar demokrácia több mint húsz éve alatt példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja az igazságszolgáltatás védelmének ürügyén, a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezze és számonkéréssel fenyegesse meg". A Fidesz is példátlannak tartotta a szocialista képviselő nyilatkozatát.
   
Az MSZP országgyűlési frakciója hétfői közleményében ugyanakkor jelezte: teljes mértékben egyetért Bárándy Gergellyel, és ismételten közzétette a képviselő nyilatkozatát. Azt írták, az MSZP az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértését és felszámolását a Magyar Köztársaság elleni legsúlyosabb bűnnek fogja fel, és ennek szellemében jár el az ilyen cselekedetek elkövetőivel és elősegítőivel szemben.
   
A közlemény szerint az MSZP nem titkolja, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége elleni lépésnek tekinti, ha valamely politikai párt – jelesül a Fidesz – kormányra kerülve pártszolgálatosokat, volt képviselőjelöltjeit, családtagjait helyezi el például a bírói testületek vezető pozícióiba.
   
Az MSZP szerint ezeket az aggályokat az Egyesült Államok, az Európai Unió, valamint sok hazai szakmai, emberi jogi, érdekvédelmi szervezet mellett, egyre több magyar állampolgár is osztja, ugyanakkor azon nem csodálkoznak, ha a Fidesz-frakciónak ezzel ellentétes az álláspontja.
   
Mint írják, megértik, ha kiszolgáltatottságtól, a megtorlástól való jogos félelem elnyomja a szakmai közösségek hangját, és megértik azokat is, akik például a bírói karban, politikai befolyástól mentesen, legjobb tudásuk szerint végzik nap mint nap azt a hivatásukat.
    
"Ha pedig valaki elvi alapon, érdekből vagy számításból támogatja az Orbán-rezsim – például az igazságszolgáltatásban véghezvitt – tevékenységét, azt sajnálattal ugyan, de tudomásul vesszük" - teszik hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.