A prémiumok visszavonását követeli a párt
Jobbik: arcátlanság az állami cégvezetők jutalmazása
A Jobbik elképesztő arcátlanságnak tartja az állami és önkormányzati cégvezetők jutalmazását a jelenlegi válsághelyzetben, ezért az előző év végén kifizetett prémiumok azonnali felülvizsgálatát és visszavonását követeli.
2012.01.04 13:45MTIZ. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, sajtóhírek szerint 7 állami cégvezető összesen 90 millió forintos jutalmat vehetett kézhez, köztük volt olyan személy, aki éves fizetésének 80 százalékának megfelelő prémiumot kapott.
Az ellenzéki politikus szerint ez annak fényében még "pofátlanabb", hogy korábban a Fidesz-KDNP "kiabált a leghangosabban" az állami szféra végkielégítéseinek megadóztatásáért, sőt ezért még az utólagos törvénykezéstől sem riadtak vissza.
Kiemelte: a Jobbik elfogadhatatlannak tart bármiféle premizálást a közszféra vezetői körében, ezért visszavonná az erre fordított összegeket és a legnagyobb szükséget szenvedők között osztaná szét a pénzt. Z. Kárpát Dániel szerint a család- és otthonvédelmi kiadások növelésére a jelenlegi gazdasági válság, illetve a véleménye alapján közelgő szociális katasztrófahelyzet miatt is szükség lenne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06