Az aktiválást elhalasztották
Még több felmondólevelet szeretnének a rezidensek
Noha a múlt év végéig összegyűlt felmondólevelek aktiválását egyelőre elhalasztotta a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ), a szervezet további felmondólevelek letétbe helyezését várja a kollégáktól.
2012.01.03 17:55MTIA célok ugyanazok, egyedül a határidő változott március 29-re, de többször ezen nem módosítanak.
Papp Magor, a szövetség elnöke múlt pénteken jelentette be: úgy döntöttek, hogy átmenetileg - három hónapra - felfüggesztik a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését.
Az MRSZ keddi tájékoztatójában a felmondólevelek aktiválásának elhalasztását elsősorban azzal indokolta, már a nélkül is lehetőség nyílt egy érdemi alapbéremelésre. "A kormányzat lépésére mi is gesztust gyakoroltunk, ezzel egyébként időt adva saját magunknak is a további erősödésre (bár sok felmondás gyűlt össze, de ez még tovább növelhető)" - írták. Ha mégsem lesz megegyezés, a felmondólevelek az eredeti terveknek megfelelően élesedni fognak - hangsúlyozták.
Papp Magor múlt pénteken azt mondta: maratoni tárgyalássorozatot folytattak az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom szervezői a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) vezetőségével és a rezidensszövetség elnökségi tagjaival, amely során megfontolták Orbán Viktor miniszterelnök aznap reggeli nyilatkozatát, amelyben személyes ígéretet tett az orvosok 2012-ben történő béremelésére, továbbá Szócska Miklós államtitkár előző napi, a teljes orvostársadalomra vonatkozó érdemi ajánlatát.
Ennek kapcsán Papp Magor akkor elmondta: január első hetében hivatalosan is megkezdődnek a tárgyalások az ágazati vezetéssel. Az akció során összegyűlt több mint 2500 felmondólevél későbbi aktiválását a megbeszélések eredményességétől teszik függővé - tette hozzá.
Szócska Miklós államtitkár ezt követő sajtótájékoztatóján megköszönte a szakmai szervezetek "bölcs belátását", továbbá megerősítette: január elején tárgyalássorozatot kezd az ágazati intézményvezetőkkel, szakmai szervezetekkel és a beszállítókkal arról, hogy az ágazatban rendelkezésre álló több mint 30 milliárd forintos forrást miként tudnák a leghatékonyabban felhasználni.
A rezidens szövetség az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom jelenlegi állásáról szóló keddi beszámolójában kiemelte: nem történt megállapodás, így az akció továbbra is folytatódik. A célok ugyanazok, egyedül a határidő változott 2012. március 29-re, de többször ezen nem módosítanak - tették hozzá.
A rezidensek a mostanáig az akcióhoz csatlakozó kollégáktól azt kérték: felmondási nyilatkozataikkal a továbbiakban is tartsanak ki a mozgalom mellett. A honlapon megjelentek szerint a három hónapos "türelmi idő" alatt is folytatják az országjárást, "a mozgalom továbbra is nyitott minden orvos számára" - hangsúlyozták. Ez idő alatt mind a letétbe helyezett felmondóleveles, mind a MOSZ által gyűjtött túlmunka visszamondásáról szóló akciókhoz is várják a csatlakozókat.
Az MRSZ elnöksége arra is kitért: sokan kérdezték, milyen forrásból remélhető az ágazatban dolgozók béremelése. A szövetség szerint az egyik ilyen forrás - miként azt a kormányfő múlt pénteken a Kossuth Rádióban ismertette - a népegészségügyi termékdíj, amely ígérete szerint kizárólag orvosok bérezésére fordítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06