Nem tetszik nekik az új alaptörvény
Vadai összefogást sürget "Orbán önkényuralma" ellen
A demokratikus civil szervezetek és demokratikus ellenzéki pártok ezúttal közösen lépnek fel "Orbán önkényuralma" és az új alaptörvény ellen - közölte csütörtökön Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja.
2011.12.29 16:36MTIA független képviselő azt mondta, az a megállapodás született, hogy a rendezvényt két magánszemély jelenti be, de "minden demokratikus civil szervezet és demokratikus párt" csatlakozott hozzá. A tüntetésen - amelyet az új alaptörvény életbe lépésének alkalmából rendezendő operaházi gálaest időpontjában tartanak - tájékoztatása szerint minden csatlakozó szót kap.
"A Gyorskocsi utcában elindult valami" - értékelte a politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy míg eddig egyes rendezvényeket kölcsönösen látogattak bizonyos civil szervezetek és pártok, a január 2-iki demonstráció már egy közös szervezésű esemény lesz.
Vadai Ágnes beszámolója szerint a csatlakozók között van 17 civil szervezet, köztük a szolidaritási mozgalom, a DK, valamint "az első információk szerint" az MSZP és az LMP.
A Teve utcai egyeztetésen a szolidaritási mozgalom, civil szervezetek és a DK képviselői vettek részt, de a tárgyalók folyamatos telefonos kapcsolatban álltak a többi, az ügyet támogató szervezettel - jelezte Vadai Ágnes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06